A Balaton hőmérséklete folyamatosan emelkedett az elmúlt években, ez pedig azt idézheti elő, hogy a tó teljesen átalakulhat.
Budapest kedvelt célpont azon külföldiek számára, akik nemcsak egy gyors városnézésre érkeznének hazánkba.
Több száz elítélt várja évente, hogy elnöki kegyelemben részesüljön, ezekre mind nemet mondott Sulyok Tamás, egészen mostanáig.
Az enyhébb időjárás miatt ma naptej helyett inkább esernyőt vigyünk magunkkal.
Példátlan káosz alakult ki a MÁV szinte minden útvonalán.
2013. november 7., 16:52
Bemutatkozó nagyjátékfilmje, az Isteni műszak egy a délszláv háború elől Magyarországra menekült fiú története, aki mentőápolóként helyezkedik el az éjszakában. Beavatást nyer a „halottasbiznisz” kegyetlen elvébe: a halál nem válogat, az ember igen. A sokkoló naturalizmussal és abszurd humorral átszőtt alkotás amerikai kultfilmeket idéz. Az Isteni műszak – amely elsőként kapott támogatást az Andrew Vajna fémjelezte Magyar Nemzeti Filmalaptól – nemrég elnyerte a luxemburgi filmfesztivál nemzetközi zsűrijének különdíját. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.
2013. november 7., 14:38
A Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam című kötet Magyar Bálint bevezető írásával és szerkesztésében, Vásárhelyi Júlia társszerkesztésében november 11-én jelenik meg. A „maffiaállamban” – Magyar Bálint kifejezésével – a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekeinek érvényesítéséért. A könyv tanulmányainak szerzői közgazdászok, szociológusok, filozófusok, jogászok, újságírók. Charles Gati történész, politológus, a Johns Hopkins University professzora a kötetet így ajánlja: „Ez után a könyv után a Nyugat sem nézhet többé úgy Kelet-Közép-Európára, mint eddig. Remélem, külföldön is felfigyelnek erre az úttörő munkára.” A 168 Óra MAGYAR BÁLINT írásából közöl most részletet a Magyar polipból.
2013. november 7., 10:23
A Párbeszéd Magyarországért (PM) nemrég listavezetőjévé választotta. Korábban a Harvardon tanult jogot, ugyanott később az ENSZ megbízásából a fegyveres konfliktusok megelőzését kutatta. Dolgozott Pakisztánban és Afganisztánban is. Kabulban az ENSZ-misszióval közösen dolgoztak az ország újjáépítésén. Tíz éve tért vissza Magyarországra. A 168 Órának most arról is beszél: 2014-ben az Együtt–PM szövetsége 20 százalékot is elérhet a választáson. De mégis, hogyan? SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.
2013. november 7., 08:56
Három és fél milliárd forintot osztanak szét idén a tanyafejlesztési program keretében. Az 529 pályázó közül a legtöbbet Budapest V. kerülete kapta. A belvárosi tanyaprogram összesen 226 millióból gazdálkodhat.
2013. november 7., 05:27
Fura módját választotta Tarlós István főpolgármester, hogy kommunikáljon beosztottjával, Vitézy Dáviddal, a BKK vezérigazgatójával: nyílt levélben teremtette le a sok dugó miatt. A helyzet megoldására újabb dugócsökkentő pontokkal állt elő, az egy hónappal ezelőtti 18-hoz képest most 20-szal – írja az Index.
2013. november 6., 22:43
Az LMP Országos Választmánya (OV) felkéri a párt zuglói területi szervezetét, hogy törölje a párt tagnyilvántartásából a garázdasággal vádolt Várnai Lászlót – ezt a testület szerdai döntését követően Szél Bernadett mondta el az MTI-nek. A társelnök hozzátette, a választmány egyúttal felszólítja a politikust, hogy mondjon le a XIV. kerületi önkormányzati képviselői posztról.
2013. november 6., 20:08
Nem túlzok talán azzal, ha elmondom: bár a Milestone WRC-alkotásai eleinte nem voltak valami jók, a tavalyi, harmadik résszel nálam elindultak egy jó irányba. A minijátékokkal, csillagos rendszerrel megfűszerezett karrier mód, a veterán autók, a stílusos menü mind jó irányba mutattak az olasz csapatnak, akik... léptek egyet előre tavaly, majd idén kettőt hátra!
2013. november 6., 19:43
Református lelkészek „mélységes szomorúságukat és felháborodottságukat” fejezték ki felhívásukban a Horthy-szobor vasárnapi felavatásán történtek miatt, és az ügy megnyugtató megoldására kérték a Magyarországi Református Egyház (MRE) elnökségét.
2013. november 6., 17:31
Elnöki tanácsadó testület jön létre a szocialista pártban. Bár az MSZP még nem adott ki hivatalos tájékoztatást, az MTI úgy tudja, a testületnek várhatóan 6-7 tagja lesz, köztük két korábbi pártelnök és választmányi elnök.
2013. november 6., 16:42
Katonai tiszteletadás mellett pénteken a Dorogi Városi Temetőben helyezik örök nyugalomra Kövecs Gergő tűzoltót, aki november 1-én mentés közben halálos balesetet szenvedett a Rám-szakadékban – közölte a honlapján szerdán az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság (OKF).
2013. november 6., 16:10
Az Országgyűlés által elfogadott törvény nem jelent megoldást a deviza-jelzáloghitelesek bajára – írja a Neue Zürcher Zeitung. A Reuters cikkében a magyarországi vállalati hitelezés pangásával foglalkozik. A The Washington Postnak nyilatkozó dr. Kóczé Angéla pedig arról beszél, Európában változtatni kell azon, hogy az érzéketlen vagy szenzációhajhász média készségesen táplálja a cigányellenességet, vagyis hogy a romákat bűnbaknak állítsák be. Nemzetközi sajtószemle.
2013. november 6., 13:45
Balogh József független országgyűlési képviselő már nem tagja a Fidesznek – közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel. Az élettársát bántalmazó Balogh Józsefet a napokban gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség.
2013. november 6., 13:13
A 168 Óra címlapján az MSZP-s Molnár Gyula és egy kérdés: nyolc hónap letöltendő? Az ítélethirdetés után beszélgettünk a XI. kerület volt polgármesterével, és azt kérdeztük tőle: megéri-e közel tízévi nyomozás, meghurcoltatás a politikáért? A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.
2013. november 6., 11:01
Továbbra sincs gyanúsított a vácszentlászlói mérgezéses haláleset ügyében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea ezzel azokra a híradásokra is reagált, amelyek szerint egy vácszentlászlói gazda borában lévő fagyálló okozhatott mérgezést.