2013. november 4., 13:33

Kivételes sürgős eljárásban tárgyalhatja az Országgyűlés a hamisított bajai videóval összefüggő büntető törvénykönyvi (Btk.) módosítást – hangzott el a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén, ahol az ellenzéki képviselők a tényfeltároló újságírás végét jósolták, ha a Ház elfogadja az előterjesztést.

2013. november 4., 13:21

Tom Kempinski Távolsági szerelem című darabja a Rózsavölgyi Szalonban. Tóth Ildikó és Lukács Sándor először együtt a színpadon.

Mire képes a hang és mit fednek el a szavak?

Egy depressziós londoni író és egy New York-i színésznő kapcsolata miként válik szerelemmé?

Szántó Erikát, a darab rendezőjét kérdezi Pásztor Magdolna.

2013. november 4., 12:03

2013. november 4., 10:10

Elnöki döntés értelmében nem Ujhelyi István szocialista alelnök fogja vezetni a hétfői plenáris ülést a Parlamentben – erről Kövér László fideszes házelnök munkatársai szóban értesítették az ellenzéki politikust, tudta meg a .

2013. november 4., 09:08

A tegnapi, Horthy szobor elleni tiltakozásról több külföldi lap is beszámolt. Mint írják, Budapest központjában mostantól mellszobra van Horthy Miklósnak, mégpedig egy olyan protestáns templom előtt, amelynek lelkésze szélsőséges-radikális nézeteiről ismert. A lapok emlékeztettek arra, hogy a kormányzó csaknem 25 éven át önkényúrként irányította az országot, zsidóellenes törvényeket hozott és 1944-ben felügyelte a deportálások első hullámát.

2013. november 4., 06:42

Ma kezdődik a budapesti 3-as villamosvonal felújítása az Örs vezér tere és a Mázsa tér között, az utasokat pótlóbuszok szállítják – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

2013. november 3., 19:12

Arcátlan az a Navracsics Tibor által benyújtott törvényjavaslat, amely megszüntetné az alkotmánybírák mandátumának 70 éves felső korhatárát – közölte a Demokratikus Koalíció (DK). Az ellenzéki párt szerint különösen azért felháborító a javaslat, mert a fideszes többség által (ellenzéki egyetértés nélkül) megválasztott alkotmánybírák, akiket részben olyanok helyébe választottak, akiknek mandátuma a 70 éves korhatár betöltése miatt szűnt meg, e korhatár betöltése után is alkotmánybírák maradhatnak.

2013. november 3., 15:42

Vasárnap északnyugat felől egyre többfelé kell esőre, záporra, helyenként zivatarra számítani, majd késő este a csapadékzóna délkelet felé elhagyja az országot.

2013. november 3., 11:53

Hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő Pintér Sándor belügyminiszter Kövecs Gergő tűzoltót, aki pénteken este Rám-szakadékban vesztette életét egy turista mentése során – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap az MTI-vel.

2013. november 3., 09:33

A Neue Zürcher Zeitung beszámol arról az ellentmondásos rendőri akcióról, amelynek keretében kiűzték a hajléktalanokat a bécsi Stadtparkból, sőt, többekre az 1985-ben hozott kempingrendelet alapján pénzbüntetést szabtak ki. Az „Európa tehetetlen” c. cikkben a Spiegel című hetilap azt elemzi, hogy a földrészen mostanság szalonképes a romákat származásuk alapján megbélyegezni. A Die Zeit pedig Viviane Redinggel készített interjút, aki szerint a jogállamiságot fenyegető EU-tagok elleni fellépéshez szükség van egy differenciált eszközrendszerre. Nemzetközi sajtószemle.

2013. november 3., 07:32

Megkezdődött a Tisza-tó leürítése, hogy a téli időszakra elérje a biztonságos üzemeltetéséhez szükséges vízszintet; a síkvidéki tározó vízszintjének egy centiméterrel való csökkentése egy millió köbméter víz mozgásával jár együtt.

2013. november 2., 20:06

A rasszizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve, a kisebbségek elleni gyűlölet erősödik egész Európában, így Magyarországon is – mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szombaton Nagycsécsen.