Az 50%-os kedvezménnyel rengeteg helyen élhetnek a diákok.
Idén sok balatoni strandon emeltek árat, azonban ezzel a módszerrel még lehet ingyen fürdőzni.
Nagy Feró is reagált Azahriah pár nappal korábbi posztjára, amiben az énekes véglényeknek nevezte a Fidesz szavazóit.
A nyári forróságért rajongók továbbra is örülhetnek, de enyhül az időjárás, a hét közepén lesz egy kis tavasz is.
Egy új szabályozás miatt, jelentősen megdrágulhatnak a fapados légitársaságoknál vásárolt repülőjegyek.
2013. november 5., 09:22
A központnak az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint hétvégenként a téli hétvégi menetrend szerint lehet utazni a 22-es, a 22A és a 222-es buszokon, 236-os és 236A jelzéssel új autóbuszjáratokat indított a BKK hétfőtől Pestszentlőrincen a Havanna-lakótelep, az Üllői út térsége és a vecsési Market Central kedvezőbb közlekedési kapcsolatának biztosítására.
2013. november 5., 08:35
A Magyar Szocialista Párt volt elnöke szerint szükséges, hogy az MSZP és az Együtt-PM választási szövetség valamilyen szinten megállapodjon a Demokratikus Koalícióval még a választások előtt.
2013. november 5., 08:25
A nemzetgazdasági miniszter kiemelt díj ellenében pályázati eljárás nélkül is koncessziós szerződést köthet legfeljebb öt játékkaszinó üzemeltetésére a megbízhatónak minősített szerencsejáték-szervezőkkel. Az MSZP szerint indul a kaszinómutyi.
2013. november 5., 08:09
Megdöbbenését fejezte ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) amiatt, hogy vasárnap „Budapest szívében”, a Szabadság téri református templomban Horthy-szobrot avattak.
2013. november 5., 06:03
Az adórendszerről is szóltak az interpellációk az Országgyűlés hétfői ülésén.
2013. november 4., 22:35
A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke fegyelmi vizsgálatot kezdeményez a Szabadság téri református templomban vasárnap történtek miatt – olvasható a Magyar Református Egyház hivatalos honlapján, a -n.
2013. november 4., 21:21
Ifj. Hegedűs Loránt református lelkész a Hazatérés Temploma nevében feljelentést tesz azok ellen, akik a vasárnap megzavarták a templom alapkőletételének 75. évfordulóján tartott ünnepi hálaadó istentiszteletet – áll a Szabadság téri református egyházközség nevében az MTI-hez is eljuttatott hétfői közleményben.
2013. november 4., 20:10
Az Együtt-PM szövetség szerint az Orbán-kormány csak reményeket kelt, de nem képes megoldani a devizahitel-problémát. Az ellenzéki tömörülés nevében Scheiring Gábor független országgyűlési képviselő így értékelte a Fidesz frakcióvezetőjének hétfői bejelentését az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2013. november 4., 18:46
A parlament első cigány jegyzője lett, miután az LMP ismét frakciót alakíthatott, s ezzel új pozíciókat kapott. Mégsem biztos benne, hogy szeretne újabb ciklust a Házban. Nincs elég siker, viszont közelről látja, emberek hogyan veszítik el saját magukat. Az LMP-ről azt mondja: ha kiesik is, legalább állva hal meg a csapat. Osztolykán Ágnessel, a Lehet Más a Politika oktatáspolitikusával KRUG EMÍLIA beszélgetett.
2013. november 4., 17:47
Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Zrt. balkáni országok roma integrációs programjaihoz kapcsolódó feladatok elvégzésére nyert 13.800 dollárt egy Soros Györgyhöz köthető alapítványtól – közölte az MTI-vel hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK).
2013. november 4., 16:37
A hétfői átadás-átvételi eljárás során a kishantosi ökogazdaság tulajdonosai nem adták át az eddig általuk bérelt állami földeket a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) képviselőinek, akik azonban az új bérlőknek átadták azokat – közölte a társaság ügyvezetője kishantosi sajtótájékoztatóján.
2013. november 4., 15:27
Kónya Péter szívesen vonul börtönbe, ha Orbán Viktor hungarocellből készített szobrának szeptember 29-i ledöntése okán garázdaságért elítélik – erről hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt a Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) elnöke.
2013. november 4., 13:33
Kivételes sürgős eljárásban tárgyalhatja az Országgyűlés a hamisított bajai videóval összefüggő büntető törvénykönyvi (Btk.) módosítást – hangzott el a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén, ahol az ellenzéki képviselők a tényfeltároló újságírás végét jósolták, ha a Ház elfogadja az előterjesztést.
2013. november 4., 13:21
Mire képes a hang és mit fednek el a szavak?
Egy depressziós londoni író és egy New York-i színésznő kapcsolata miként válik szerelemmé?
Szántó Erikát, a darab rendezőjét kérdezi Pásztor Magdolna.
2013. november 4., 12:17
Súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Balogh József független országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség – közölte Váczi Pál megbízott főügyészhelyettes hétfőn az MTI-vel.
2013. november 4., 10:10
Elnöki döntés értelmében nem Ujhelyi István szocialista alelnök fogja vezetni a hétfői plenáris ülést a Parlamentben – erről Kövér László fideszes házelnök munkatársai szóban értesítették az ellenzéki politikust, tudta meg a .