Pályázat nélkül: jönnek a megbízható kaszinósok

A nemzetgazdasági miniszter kiemelt díj ellenében pályázati eljárás nélkül is koncessziós szerződést köthet legfeljebb öt játékkaszinó üzemeltetésére a megbízhatónak minősített szerencsejáték-szervezőkkel. Az MSZP szerint indul a kaszinómutyi.

2013. november 5., 08:25

A parlament hétfőn kormánypárti szavazatokkal fogadta el a szerencsejáték-szervezéssel összefüggő törvénymódosítást, amely részletesen meghatározza, mi alapján minősül egy szervezet megbízhatónak.

Az előterjesztő fideszes képviselők, Puskás Imre és Ékes József indoklása szerint a változtatás célja, hogy a szerencsejáték-iparban az ismeretlen és gyakran kétes hátterű jelentkezőkkel szemben – egy új eljárással – az állam értékelni tudja egy vállalkozás megbízhatóságát, valamint addig tanúsított jogkövető magatartását.

A módosítás lehetővé teszi, hogy a nemzetgazdasági miniszter a pályázati eljárás mellőzésével kössön koncessziós szerződést a megbízhatónak minősülő szerencsejáték-szervezőkkel. Ebben az esetben azonban az éves koncessziós díj nem lehet kevesebb a mindenkori díjminimum kétszeresénél. A miniszter az ajánlat elfogadásáról az átvételét követő 30 napon belül dönt, és ha elfogadja, egy hónapon belül köt koncessziós szerződést az ajánlattevővel.

A megbízható szerencsejáték-szervezővel kötött koncessziós szerződés alapján a jogosult legfeljebb öt játékkaszinót üzemeltethet.

A törvény alapján a szerencsejáték-szervezők levonhatják játékadójukból a koncessziós díj összegét.

A jogszabály azokat minősíti megbízható szerencsejáték-szervezőnek, amelyek a nemzeti vagyonról szóló törvény szerint átláthatónak számítanak, minden közteher-fizetési kötelezettségüknek eleget tettek, egyszer sem estek harminc napnál nagyobb késedelembe, és legalább tíz éve folytatnak szerencsejáték-szervezői tevékenységet Magyarországon. Megbízhatónak minősülnek az e feltételeket teljesítő vállalkozások többségi tulajdonosai is – írja az MTI.

További feltétel, hogy egyik bankszámlájukon sem volt azonnali beszedési megbízás az adóhatóság részéről, nem indult ellenük végrehajtási eljárás, működésükkel összefüggésben nem történt olyan jogsértés, amely miatt esetenként ötmillió forintnál nagyobb bírsággal sújtották volna a céget, valamint betartották a játékosok személyazonosságának megállapítására és az adatkezelésre vonatkozó szabályokat.

A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba.

MSZP: indul a „kaszinómutyi”

A „kaszinómutyi” indulásaként értékeli a szerencsejáték-szervezésről szóló törvény módosítását az MSZP. Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: az Orbán-kormány tavaly ősszel nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva egyik napról a másikra megszüntette a nyerőgéppiacot. „Most újranyitják. Maguknak” – tette hozzá.

Az MSZP-s képviselő szerint a kaszinókoncessziók újraosztása kísértetiesen hasonlít a „trafikmutyi” történetére: mondvacsinált indokkal felszámolnak egy sokmilliárdos piacot, majd „a kiválasztott rokonoknak, megbízható haveroknak újraosztják”. Tóth Csaba szerint a nyerőgéppiac „bedarálása” éppúgy több tízezer család megélhetését tette tönkre, mint a trafikmutyi, és az ő megélhetésükkel együtt megszűnt a több tízmilliárd forintos játékadó-bevétel is.

Hozzátette: a parlament tavaly ősszel meghozott döntésének három nagy kaszinó lett a nyertese, és bár idén nyáron még az volt az elképzelés, hogy pályáztatás után további tíz vidéki kaszinó tíz évre szóló működését engedélyezik, mára azonban világossá vált, hogy a kormány nem koncessziós pályázat kiírására készül, hanem az általa megbízhatónak minősített szerencsejáték-szervezőkkel akar szerződni, pályázat nélkül.