A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2013. november 12., 09:41
17 millió forintért százezer darab kiképzési lőszert rendeltek nekik, s október közepétől egy esztendőre kibéreltek számukra a IV. kerületben egy lőtermet – írja a Blikk.
2013. november 12., 09:19
Az élettársát brutálisan megverő országgyűlési képviselő ellen tiltakoztak Vadai Ágnesék, most 130 ezres büntetést kaptak érte. Balogh is megszavazta.
2013. november 12., 08:01
Több törvényt módosítottak a képviselők a katasztrófavédelem hatékonyságának növeléséért.
2013. november 12., 06:02
A közműszámlákról is vitatkoztak a képviselők a határozathozatalokat követően hétfőn este a parlamentben.
2013. november 11., 23:01
Új pályázatot írhat ki a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön a Vígszínház vezetői posztjára, azonban csak másfél éves időtartamra. Az színházat jelenleg is vezető Eszenyi Enikő az új feltételek mellett is pályázik.
2013. november 11., 22:01
Ismeretlenek meggyalázták Horn Gyula volt miniszterelnök emlékművét Marcaliban – tudatta a szocialista párt hétfőn közleményben az MTI-vel. Mesterházy Attila felháborodását fejezte ki a volt kormányfő és MSZP-elnök emlékét gyalázó bűncselekmény miatt, és azonnali rendőrségi vizsgálatot, valamint az elkövetők felelősségre vonását követeli.
2013. november 11., 21:52
Százharmincezer forinttal csökkentette a Demokratikus Koalícióban politizáló független Vadai Ágnes és Szűcs Erika tiszteletdíját a parlament Kövér László házelnök javaslatára.
2013. november 11., 21:01
A parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának – eddig négyéves – felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél.
2013. november 11., 19:35
Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt az automatákból, összesen százötvenezer ezer forintot.
2013. november 11., 18:26
Elege van abból, hogy a baloldal önmagával foglalkozik, és végre Orbán leváltására szeretne koncentrálni. Gyurcsány Ferenccel nem beszél. Az Együtt-PM vezetője az beszélt arról, hogy az elmúlt egy évben miben hibázott, de úgy látja, minden esélye megvan ahhoz, hogy jövőre ő legyen a miniszterelnök.
2013. november 11., 16:42
„Az igazság tanújaként veszek részt az úgynevezett Sukoró-ügy választott bírósági eljárásában. Az igazság pedig egyszerű: Magyarország, a Velencei tó partja gazdagodhatott volna egy egymilliárd euro értékű, háromezer embert foglalkoztató beruházással, de az akkori legnagyobb ellenzéki, a mostani kormánypárt, a Fidesz a brutális politikai támadást indított a terv ellen. Kígyót-békát kiabáltak, végül ellehetetlenítették a programot” – áll Gyurcsány Ferenc szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
2013. november 11., 15:14
Vadai Ágnes szerint aki hétfőn az Országgyűlésben megszavazza az ellene és – a hozzá hasonlóan függetlenként, a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló – Szűcs Erika ellen kilátásba helyezett büntetést, azt üzeni, hogy a magyar parlamentet nem sérti „egy nőverő jelenléte” és burkoltan támogatja is „ezt a magatartást”.
2013. november 11., 13:19
Magyarország az adóelkerülés visszaszorítása érdekében büntetheti ugyan azokat, akik jogszerűtlenül használnak külföldi, például szlovák rendszámot, de az Európai Bíróság szerint nem elvárható, hogy valaki a helyszínen, azonnal igazolja, hogy jogszerűen használja a rendszámot – derül ki az Európai Bíróság hétfői közléséből.
2013. november 11., 11:45
Megrovásban részesítette Tatabánya fideszes alpolgármesterét, Bereznai Csabát a Veszprémi Törvényszék, amiért nyolc évvel ezelőtt 7,5 millió forintot utalt át az általa vezetett Majki Népfőiskola számlájáról két biztosítónak úgy, hogy az életbiztosítások haláleseti kedvezményezettje egyik hozzátartozója volt – közölte a törvényszék sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.