Börtönben maradhat az ároktői banda egyik tagja

A parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának – eddig négyéves – felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél.

2013. november 11., 21:01

A büntetőeljárási törvény módosítását a Fidesz-KDNP és a Jobbik támogatta a hétfői szavazáson.

A jogszabályt a házszabálytól eltérve hozta meg a parlament, amit a kormányoldal arra hivatkozva kért, hogy börtönben maradjon az ároktői banda egyik – nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel, valamint többrendbeli súlyos testi sértéssel vádolt – tagja, aki a módosítás nélkül november 22-én házi őrizetbe kerülne, írja az MTI.