2014. február 22., 20:57

Gyurcsány Ferenc az rendkívüli Egyenes Beszéd című műsorában tagadta, hogy tudtával és közreműködésével került nyilvánosságra 2006-os beszéde. Azt mondta, a beszéd szocialista politikusoktól került ki, a Fidesz juttatta el a sajtóhoz, és erre alapozva készült a 2006-os őszi utcai zavargásokra.

2014. február 22., 19:50

Az elnök úr, hál’ istennek, jól van. Február 10-én ünnepelte kilencvenkettedik születésnapját. A család kezdeményezésére létrejött egy alapítvány, amelynek feladata a Göncz-életmű bemutatása. A gyűjtemény gondozója ifjabb Bibó István, Rainer M. János és Gulyás András egykori nagykövet, aki három elnöki stáb külügyi munkatársaként is dolgozott. BUJÁK ATTILA beszélgetett vele.

2014. február 22., 19:38

A szabálysértési törvény ellen tiltakoztak több mint ötvenen a Város Mindenkié csoport szervezésében szombaton Budapesten, a szerveződés aktivistái szerint módszeresen üldözik a hatóságok az utcán élő hajléktalanokat.

2014. február 22., 17:43

Reggelig túlnyomóan borult időre számíthatunk többfelé ismétlődő esővel. Vasárnap egyre inkább a déli országrészben számíthatunk további csapadékra, ott csak késő estére szűnik meg az eső – jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.

2014. február 22., 17:26

Egyre több európai ország jelent kiterjedt influenzajárványt, Magyarországon is egyre intenzívebben terjed a betegség, az előző héthez képest a múlt héten 30 százalékkal többen fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-t.

2014. február 22., 14:04

Három éve igazolt át az ATV-hez – évtizednyi Sport TV-s múlt után. Ma már az ATV meghatározó műsorait vezeti: a Húzóst, a Csattot és a reggeli Startot. A közéleti-politikai tévézés ellenére úgy véli: közéleti gondjaink konkrét megoldása nem a sajtómunkások feladata. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

2014. február 22., 12:31


 
Vannak végletek. Most például egy komplett őrültségnek tekinthető játékkal foglalkozom, de a következő meg épp az ellenkezője lesz, ráadásul a minőség tekintetében is. Egy belső nézetes kalandjáték, amely abban a tekintetben is kaland, hogy megpróbálja a játékost megfektetni a beröhögés faktorával...

2014. február 22., 12:17

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a baloldali összefogás nevében követeli, hogy a kormány hagyjon fel a titkosszolgálatok politikai célokra való felhasználásával, és hozza nyilvánosságra a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásáról szóló teljes, torzítatlan összefoglaló jelentést.

2014. február 22., 11:43

A Lehet Más a Politika (LMP) szerint nemzetközi szerződést sért a paksi atomerőmű bővítéséről megkötött magyar-orosz megállapodás. Ezt Ikotity István, az ellenzéki párt közösségi részvételért felelős szakszóvivője közölte szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

2014. február 22., 11:07

A lakosság korösszetétele alapján 15 éven belül 2 millió 147 ezren mennek nyugdíjba, ezzel szemben az ugyanebben az időszakban az aktív korba lépők száma csak 1 millió 633 ezer lesz.

2014. február 22., 10:34

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy Pintér Sándor belügyminiszter hozza teljes terjedelemben nyilvánosságra az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről készült hivatalos, végső jelentést – írta Gyurcsány Ferenc szombaton a Facebook oldalán.

2014. február 22., 10:14

Magyarország már nem az az ország, mint négy éve volt – mondta évértékelőjében. A 168 Óra stúdiójában Krug Emília és Nagy Csaba.

2014. február 22., 08:51

Hétvégén tartják Miskolcon a „Becherovka Kocsonyafarsang” elnevezésű rendezvényt. Az eredeti, évtizedes múltú Kocsonya Fesztivál alapítója, Rózsa Edit azt mondja: a most futó esemény a hatalom korlátlan arroganciáját bizonyítja. Szerinte ugyanis Miskolc fideszes önkormányzata lényegében „lenyúlta” a tradicionális helyszínéről kirekesztett, nemzetközileg is elismert Kocsonya Fesztivált. Sztankay Ádám írása.

2014. február 22., 07:24

Az őszödi beszéd kiszivárogtatásával összefüggő részjelentések nem azonosak az ügyben készült végső összefoglaló jelentéssel, annak következtetéseivel ellentétes megállapításokra próbálják rávezetni a nyilvánosságot – közölte Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt-PM szövetség vezetője szombatra virradó éjszaka az MTI-vel.

2014. február 22., 07:20

Nyilvánosságra hozta az Alkotmányvédelmi Hivatal elődszervezete, a Nemzetbiztonsági Hivatal őszödi jelentéseit. Ezekben az áll: egy Guevara nevű célszemély szerint Gyurcsány Ferenc tudtával és közreműködésével szivárogtattak, hogy eltereljék a figyelmet a megszorításokról.

2014. február 22., 06:13

Magyarország úton van afelé, hogy Európa legnyugatibb szovjet utódállama legyen – írta blogján Bajnai Gordon annak kapcsán, hogy csütörtökön a Kossuth Rádió az ukrán tüntetésekről úgy adott írt, hogy a rendőri brutalitásról egyáltalán nem ejtettek szót, a civil tüntetőket viszont terroristának titulálták.

2014. február 21., 18:46

Mesterházy Attila elfogadhatatlannak tartja, hogy Magyarország szlovákiai nagykövete „nyíltan magyar- és cigányellenes, fasiszta eszméket valló és hirdető” politikussal találkozzon és folytasson megbeszélést. Ezt az Összefogás miniszterelnök-jelöltje pénteken közleményben tudatta az MTI-vel.