Néma vétó
Az elnök úr, hál’ istennek, jól van. Február 10-én ünnepelte kilencvenkettedik születésnapját. A család kezdeményezésére létrejött egy alapítvány, amelynek feladata a Göncz-életmű bemutatása. A gyűjtemény gondozója ifjabb Bibó István, Rainer M. János és Gulyás András egykori nagykövet, aki három elnöki stáb külügyi munkatársaként is dolgozott. BUJÁK ATTILA beszélgetett vele.
- Mi adta az ötletet az alapítvány létrehozásához?
– Elnök úr két éve ünnepelte kilencvenedik születésnapját. Akkor döntött a család arról – nem kis részben a szeretetteljes légkör, az érdeklődés hatására –, hogy a meglévő dokumentumokat, a képanyagot, a szövegeket érdemes rendezni és publikálni, akár így, virtuális formában is.
– A három kuratóriumi tag személye nyilván jelkép is.
– Az alapítvány Göncz életének három fontos vezérelvére koncentrál. Ápolni akartuk az ’56-os hagyományt – mint tudjuk, két éve szüntették meg az 1956-os Intézet közalapítvány jellegét. A bibói demokratikus tradíció Göncz politikai felfogásának döntő eleme. És az sem véletlen, hogy bekerült az alapító okiratba a magyar szabadelvű hagyományok ápolása, amelyeket bizonyos körök manapság „a magyar szellemiségtől idegennek” mondanak. Ez súlyos torzítás. Nemcsak az egész XIX. század, de Göncz Árpád életútja is bizonyság arra, hogy a szabadelvű gondolkodás a magyar polgári fejlődés hajtóereje.
– Kap még az irodáján keresztül Göncz Árpád személyes levelet?
– Az emberek, ha valakit igazán szeretnek, nem olyan feledékenyek. Számon tartják, alkalmanként védnöknek kérik fel. Van, aki még fényképeket is küld, beszámol az életéről, megírja, hogy „megszületett a második unoka, Árpi bácsi”, „ő a harmadik gyerekem”.
– A gyűjtemény a képeken túl lényeges írásos dokumentumokat is tartalmaz: jegyzőkönyvet, feljegyzéseket.
– Ez az első alkalom, hogy az elnök magánéletéről, fiatalkoráról, ’56-ról egy helyen láthatunk összegyűjtve mindent. Közöljük többek között a Bibó-per jegyzőkönyvének teljes szövegét, az elnöki korszak beszédeit, a szépirodalmi műveket és a műfordítások jegyzékét, a kötetek borítóit.
– Ami azért sem mellékes, mert évtizedekig a fordítás volt az egyetlen kenyérkereseti forrás a családban. Mikor tanult meg Göncz Árpád angolul?
– A börtönben.
– Ahogy Kossuth Lajos is. Ez magyar börtönhagyomány.
– Ő maga írja: „A börtönben azt mondtam, hogy értek angolul, jól tettem, mert valóban meg is tanultam. A fordítóirodán, ahova beosztottak, produkálni kellett valamit. Fordítás közben lényegében nyelvet tanultam.” A szabadulás után adta le első próbafordítását az Európa Könyvkiadónál, ahova Hankiss Elemér ajánlotta.
(A teljes interjút elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.)
