Jazzpunk
Vannak végletek. Most például egy komplett őrültségnek tekinthető játékkal foglalkozom, de a következő meg épp az ellenkezője lesz, ráadásul a minőség tekintetében is. Egy belső nézetes kalandjáték, amely abban a tekintetben is kaland, hogy megpróbálja a játékost megfektetni a beröhögés faktorával...
| Kellemes felüdülésnek tartom a Necrophone Games játékát. Azon felül, hogy egy mindössze 15 dollár körüli árcímkével kéreti magát (úgy vélem, hogy ennyit bőven megér a Jazzpunk), bedob egy adag hülyeséget (természetesen jó értelemben véve) a videojátékok öldöklő piacába. El kell fogadni úgy, ahogy van. A Saints Row is pontosan ide tartozik véleményem szerint – bár gyakran kiálthatna fel a játékos, hogy „GÉTÉAH!”, mégsem teszi, hacsak direkt ez a célja, hiszen ama játék is szórakoztató. Szokatlan A történetet is úgy cakumpakk kiparodizálja. Nem veszi komolyan magát, holott ha levennék a wtf keretét a nagymami biciklijéről, akkor mondhatnánk rá, hogy Bond János. Na tessék, fertőző a játék stílusa, már én sem bírom ki anélkül, hogy komolytalankodjak. Tehát: elérte a célját a Jazzpunk. Vivát! Visszatérve a történetre: bár az 1950-es években járunk, az emberiség legtöbbje olyan, mintha kiborgok lennének. Ez bár nem Terminátor három: a gépek lázadása, de mégis emberi jegyekkel megáldott robotok között vagyunk. Olyannyira, hogy a cyberpunk műfaj képviselőjeként is tekinthetnénk eme alkotásra. Legyünk lényegretörőek: vannak robotprostituáltak. Tessék, kimondtam. Mindenhol a japán győzelem köszön vissza. Itt nincsen naaaagy, amerikaiak által megnyert II. világháború, itt bizony a japánok nem törtek meg az atombombák alatt. S ha már eme népnél járunk: nem egyszer láthatunk a YouTube-on érdekes japán TV-műsorokat. Na, ennek az esszenciáját ragadta meg a Necrophone. Az alapból elvetemült stílust fantasztikusan ültette át a nép furcsa, de számunkra humoros szeleteire. Sandbox De a játék műfaja milyen? Hm... legtöbb alkalommal belső nézetes sandboxnak nevezném. Nincsenek számunkra határok. Nincsen Damoklész kardjaként virtuális fejünk fölött libegő, képletesen kattogó időlimit, errefelé nincsen Time expired, rohadj meg, restart cselekvés – sőt, a játék maga többnyire teljes egészében ránk bízza, hogy mit csinálhatunk, mit csinálnánk, és azt is, hogy hányszor. A felfedezés öröme, élménye olyan szinten vegyül a bizarr látványvilággal (tényleg érdekes... mintha kartonfigurák lennének egy rajzfilmvilágban; biztosra vélem, hogy ez megosztó lehet egyeseknek, bár remélem, hogy ez nem gond), hogy a végeredmény szinte megismételhetetlen lesz. Tele van pakolva minijátékokkal a Jazzpunk... nem, próbáljuk máshogy kifejezni. Tele van ránk váró tartalommal a Jazzpunk, amelyet érdemes minél részletesebben szemügyre venni. Nem lenne jó ötlet csak úgy pikk-pakk átrohanni a fő történetvonalon, mert abban nincsen öröm. Csak óvatosan. A rajzfilmszerű grafikához passzol a... rajzfilmekbe illő zene is. A robotokhoz klappolnak a zajok, de fúvós hangszerekből sem lesz hiány. A kombináció érdekes egyvelegként esik füleinkbe, botrányosan pompás kivitelezésben. Success? Eddig úgy tűnhet, hogy ez a játék talán 2014 meglepetése lehet. Az is lesz. Váratlanul jött, és igen, komoly eredményeket érhet el, ámbátor rétegjátékként sosem lesz milliós eladásokkal a toplisták élén. Ez nem Call of Duty: [insert évi cím here]. Szóval ez itt kérem szépen 2014 Hotline Miamija, 2014 The Stanley Parable-je. Egy underground sikersztoriként jött, többre nem hivatott. Mint egy vicc. Nem tartanám jó ötletnek, hogy elkezdjem részletezni, mikre számíthatunk. Pontosan olyan játék ez, ahol spoilereznem nem érdemes (igen BadSector, Snow White, hányszor jön még ez a running gag? ;)), mert „vakon” kell nekivágni. Nyugodtan menjünk oda beszélgetni az őrült világ annál is őrültebb karaktereivel. Bátran szórakozzunk időnket eltöltve. Ha kezünkbe kerül egy telefon, akkor ne tétlenkedjünk, hanem nézzük meg, kit tudunk felhívni! És így tovább. Negatívumnak hoznám fel a játék stílusát viszont. Igen, bár pozitív tényezőként is definiáltam már korábban, de „hate it or love it” áll fenn. Vagy rácuppan a játékos, és kitűnő szórakozásnak néz elébe, vagy öt perc után uninstall áldozatává válik a Jazzpunk. Megosztó egyénisége miatt nincs köztes állapot. Try me! Punk, mivel ellene megy a videojáték műfajában felállított íratlan s írott szabályoknak, miközben cyberpunk jegyeket hordoz testén; jazz, mivel a zene és a szórakozás agyalágyulttá teszi; s valahogy mégis ígéretes alkotás a végeredménye. Nem rossz, de nem is kitűnő. Szóval bár azt írtam, érdemes kipróbálni, ajánlott hozzá egy adag humorérzék. Citrom embereknek sajnos :( eredményt dobna ki a kompjúter. A többieknek viszont egy üveg sört az asztalra, és igyuk meg telepítés közben. Ha megvagyunk, egy kicsit lazábban hozzáállva a Jazzpunk-hoz komoly órákat adhat nekünk... |
| – Cyber – Punk – Nem veszi komolyan magát... | – ...talán túlzottan is – Vagy megszeretjük, vagy megutáljuk – Linearitást kedvelőknek nem ajánlott |
| V. |
