Nehéz terep ez

- A média állapotáról korábban azt mondta: a politikának fel sem kell lépnie a sajtó ellen, annak szereplői maguktól elgyávulnak. Az ATV-n futó műsorai kapcsán viszont úgy fogalmazott: esetükben a feltöltődés, a fejlődés lehetőségét érzi. Tapasztalatai alapján üdítő vagy húzós dolog egy apró szigetről szemlélni a zavaros vizeket?

– Van még néhány hasonló „sziget”, ahol szabadon lehet műsort készíteni, cikket írni, s eldönthető, kitől és mit akarunk kérdezni. Ilyen helyen jól érzi magát az ember. Másfelől nonszensz, hogy alapvető szakmai elveket tartunk érdemnek. Ám a média nagy részében mások a szabályok, noha vannak, akik ott is jól érzik magukat. Miközben elfogadásuknak mégiscsak az elgyávulás lehet a fő oka, hiszen ma a sajtóból is bárki indok nélkül elküldhető.

– A kilencvenes évek elején, az első rádiós elbocsátások kapcsán a szakma szolidárisnak mutatkozott. Ha áttételesen is, megmozdulásuknak szerepe volt az akkori kormánybuktatásban. A jelen ügyeiben felhorgadó tiltakozások viszont hamar marginalizálódnak. Hol kopott ki az erő a közmorálból?

– A választáson ki fog derülni, mennyi maradt belőle. A részvétel és az egyéb számok, arányok sok mindent elárulnak majd. Választ kaphatunk a fel-felvetődő kérdésre is: van-e bennünk annyi elszánás, ami megvédi a szomszédunkat is? Dániában már 1944-ben kiderült, hogy a többség a nácikkal szemben is hajlandó erre, más népeknek viszont nem sikerült. Nálunk például az 1990-es taxisblokád azt azért jelezte: ha egy téma sokak számára értelmezhető, az ország képes az összefogásra.

– Ki voltunk bukva, mert felment a benzinár. Sajtósként csak a kérdezés a feladata, vagy a témaérzékenység erősítése is?

– A taxisblokád idején is többről volt szó primer indulatoknál. A sajtó jelentős részét – a révülten kormánypárti médiától eltekintve – szövetségesnek tekintették a tiltakozók. Ma a bal- és a jobboldali publikum is azt várja saját médiumaitól, hogy ajnározzák a maguk politikusait, és gyepálják az ellenoldal képviselőit. Ezt az igényt a sajtó munkatársai – kevés a kivétel – ki is szolgálják. Tőlem többször kérdezték már, amikor egy-egy néző megállított az utcán: miért voltam kemény a „mi” politikusaink valamelyikével? Azért, mert hiszem, hogy kérdéseimben a világnézetem is megfogalmazódhat, amiből kiderül: hiába sorolják az ATV-t balra, a magam részéről „csupán” demokrata vagyok. Különben az ATV is. Hozzáteszem: alapvetően tizenkilenc éves koromban elvesztett édesapám – aki színész volt, és konferanszié – hatott a gondolkodásomra.

– Ami a szervilizmust illeti: a sajtóban is főként az egzisztenciaféltés magyarázhatja?

– Igazuk lehet azoknak, akik úgy vélik: reflexióinkban olykor még mindig meghatározók az elmúlt negyven-ötven év történései. Velünk sok mindent meg lehet tenni. Amikor például a görögök bajba kerültek, a csőd szélén sem voltak hajlandók mindent megtenni, amit az Európai Unió megszabott nekik. Ha nem akartak valamit, kimentek az utcára, és megállt az élet. Az EU pedig kénytelen volt újratárgyalni a dolgokat. A történetben nem az a fontos, hogy mivel mentek szembe a görögök, hanem az: egy adott kérdésben megfogalmazódó véleményük társadalmi méretet öltött. Mifelénk nincs olyan ügy, amelyért a társadalom széles rétegei – félretéve személyes érdekeket és a honi politika receptúráit – képesek volnának együtt mozogni. Amúgy uniós témákban a baloldalnak nincsenek is kérdései. Annyit mondanak csak: mi az Európai Unióban hiszünk, és menetelünk vele. De hová? Társadalmi szinten is identitászavart jelez, ha az egyik meghatározó politikai szereplő fontos témákban lemond a kérdezés jogáról. Azzal ugyanis a válaszadás lehetőségét is elveszíti.

– Közéleti ügyekben valóban van némi káosz a fejekben. Némely politológusok szerint ezért is a „maszatosan” tájékoztató média a ludas.

– Nehéz terep ez. Ha a sajtó egyik része gyanúsan jól tájékozott, az óhatatlanul hat a média egészére is. Amikor a jobboldali napilap megírja, hogy egy MSZP-s politikusnak – állítólag – 250 milliója van egy eldugott bankszámlán valahol külföldön, akkor két reflex indul el nálam. Az egyik: szinte biztos, hogy pontosan tudják, kiről beszélnek, és egy-két napon belül mindannyian tudni fogjuk. A másik: miért ne tudjuk meg hamarabb mi magunk az igazságot? Jön a baloldali politikus, nem tehetem meg, hogy rá ne kérdezzek: igaz-e, tudja-e, kiről van szó? Persze nem tudja. Vagy nem akarja tudni. De akkor sem tehetek úgy, mintha a téma nem is létezne. Az is kérdés persze, ügyészségi, rendőrségi, NAV-os források hogyan és miért szivárogtatnak valódi és valódinak látszó információkat a kormánypárti sajtónak a múlt és a jelen baloldali politikusairól. De kérdezni kell mindkét oldal szereplőit. Olyankor is, amikor nyilvánvaló a politikai manipuláció a háttérben. Lehetőleg úgy, hogy közben ne tűnjünk naivnak. A nézőnek éreznie kell: értjük a helyzetet.

(A teljes interjút elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.)