Sulyok Tamás kitakarított a Sándor-palotában, csak pár autó bánta

Ki nem találnánk, kinek az egyik legújabb üzleti érdekeltsége segített a Sándor-palotának pár kifutott autó eladásában.

2024. augusztus 21., 13:20

Szerző:

Sulyok Tamás köztársasági elnök érkezése az autópark megújítását is magával hozta a Sándor-palotában. Ráadásul az államfő a régi autók lecserélésében olyan partnerre talált, aki eddig még nem dolgozott a Sándor-palotának – írja cikkében a 444. A lap szerint ugyanis az elnöki rezidencia április 29-én szerződést kötött a Mészáros M1 Mobilitás Center Kft.-vel személygépjármű értékesítése tárgyában, a kontraktus értéke pedig 15,1 millió forint volt. Ennél azonban érdekesebb, hogy a cég a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc cégbirodalmának egészen új része.

Mészáros ugyanis – írja a 444 – az elmúlt pár évben elkezdett az autópiac felé is kacsintgatni, a köztársasági elnöki hivatallal szerződő cég pedig tavaly október közepén jött létre. S bár elsőre azt gondolhatnánk, hogy működése első pár hónapja biztosan nem hozott nagy izgalmakat Mészáros Lőrinc új társaságának, ez téves elképzelés. Az alapítástól az év végéig hátralévő szűk 2,5 hónap alatt ugyanis bőven elég idő volt arra, hogy a cég 72 millió forintos bevételre tegyen szert, amiből rögtön meg is maradt 4,7 millió forint tiszta profit.

Ez persze csak mellékvágány, a Sándor-palota ugyanis elsősorban olyan autókat adott most el, amelyek koruk és futásteljesítményük miatt csak jelentős fenntartási költségek mellett voltak üzemeltethetők. Emellett olyan járművek is új gazdára találtak, amelyek „nem támogatták feladatellátásukat, nem illeszkedtek a kezelt flottába”, és szintén csak magas fenntartási költséggel voltak üzemeltethetők. Ezek mellett túladtak egy motorhibás kocsin is, amely gazdaságosan nem volt javítható. 

Ami a hivatalnak az öreg autó, azért a többség ölre menne 

A köztársasági elnöki hivatal amúgy az autókat érintő üzlet során összesen nyolc Skoda, Audi és Volkswagen márkájú autótól vált meg. A 444-nek küldött válaszában az államfői rezidencia emellett azt is közölte, hogy az értékesített gépjárművek állapota változó volt, általában erősen használt, átlagkorukat tekintve pedig 9 évesek voltak, míg az átlagos futásteljesítményük 184 200 km volt. 

Érdekesség, hogy a Sándor-palota az eladott kocsikat erősen használtnak nevezte, amikor a magyar autók átlagos életkoránál jóval fiatalabb járművektől váltak meg tavasszal. A tavaly év végi állapot szerint ugyanis átlagosan 15,8 éves autók jártak az utakon, ráadásul az állomány folyamatosan öregszik, miután a válság előtt még alig volt 10 évnél magasabb az átlagos kor.

(Kiemelt képünkön Sulyok Tamás köztársasági elnök. Forrás: Sulyok Tamás hivatalos Facebook oldala)