Az árvíz miatt Baja egy részét elárasztották, sokan felháborodtak
Budapesten már zajlik a helyreállítás, de az árvíz Baja egyes részein még mindig hatalmas gondot okoz.
A helyieket is megosztja az az önkormányzati döntés, amely az árvíz miatt arról rendelkezett, hogy Baja bizonyos részeit el kell árasztani, hogy más területeket megvédjenek a hatalmas vízmennyiségtől – számolt be róla a Telex.
A harmadfokú árvízvédelmi készültség már szeptember 22-én életbe lépett, ami indokoltnak is tűnik annak fényében, hogy már tegnap este is 924 centiméteres vízállást rögzítettek.
Számos helyen csak csónakkal lehet közlekedni jelenleg is, hiszen az önkormányzat már 750 centiméteres vízszintnél átvágta a nyári gátként ismert védelmi rendszert, melynek lényege, hogy az árterületre is beengedik a Dunát, így csökkentve a vízszintet.
Mindez logikusnak tűnik, de itt helyezkedik el a Nagy-Pandúr sziget is, amely Bajához tartozik, és számos ház is áll ezek, ezek pedig víz alá kerültek az árasztást követően. A lakosságot megosztja a döntés, akiknek pedig még mindig a Duna veszi közbe a házát, felháborodtak a döntésen.
Az árvíz nagyobb károkat is okozhatott volna a polgármester szerint
Sejteni lehetett, hogy Baján nagy problémákat fog okozni a Duna áradása, hiszen ahogy korábban mi is megírtuk, a Bács-Kiskun megyei település egyes területeiről már múlt héten evakuálni kellett a lakosságot. Ebben érintett volt a Dunafürdő, a Méhészfok és a Pandúr-sziget néven ismert városrész is.
A szándékos elárasztás ugyanakkor sokakat elkeserített, hiszen a gát átvágása már 750 centiméternél megtörtént, bár az információk szerint a gát 8 méteres, és akár magasításra is van lehetőség átmenetileg. A házak nagy részét a Nagy-Pandúr szigeten elárasztotta a Duna, és bár eltérő mértékben, de mindegyikben nagy károkat okozott. A szerencsésebbeknél csak a garázs érintett, de van, ahol a teljes alsó szint, sőt akár az emelet is érintett. Több millió forintos károkról beszélnek a helyi lakosok, akik közül többen is feljelentést tettek.
Baja polgármestere, Nyirati Klára több interjút is adott az ügyben, és elmondta, hogy Baját csak ezzel a módszerrel lehetett megóvni az árvíztől. A gát átvágásával kapcsolatban egy lakossági tájékoztatót is kiadtak korábban, amelyben a részletezik, hogy a gát átvágására azért volt szükség, hogy ellenőrzött körülmények között tereljék a folyót az ártérbe. Ezzel megakadályozhatóvá vált, hogy a védelmi rendszer esetleg más, nem várt helyen sérüljön meg a hatalmas víztömeg nyomására, és kontrollálatlanul árassza el a várost.
A hatályos jogszabályok alapján az ártér a kijelölt hely áradás esetén a víztöbblet elvezetésére, így nem az itt épült házak védelme az elsődleges. A polgármester úgy gondolja, csak ilyen módon volt megakadályozható egy még nagyobb katasztrófa kialakulása, a helyi lakosok közül azonban sokan nem értenek egyet vele. Az utcákon még mindig csónakokkal közlekednek, és úgy tűnik, hosszú ideig fognak tartani a helyreállítási munkálatok.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Isza Ferenc / AFP)