Alaptalan spekuláció volt, hogy novemberben érkezhetnek az uniós források

Az Európai Bizottság elnöke cáfolta azt a korábbi információt, miszerint a Bizottság hajlandó feloldani a Magyarországnak szánt források felfüggesztését annak érdekében, hogy az Orbán-kormány támogatását adja az Ukrajnának szánt pénzügyi segítséghez.

2023. október 4., 10:07

Szerző:

Az Európai Bizottság alelnöke közölte: a sajtóhírekkel ellentétben az EU nem tett engedményt a magyar kormánynak Ukrajna pénzügyi támogatásáért cserébe. Vera Jourová szerint ezek az információk csak alaptalan spekulációk – írja a HVG.

A korábbi, a Financial Times által elsőként közölt hír szerint az Európai Unió november végéig feloldhatja a Magyarországnak járó uniós források egy részét, mintegy 13 milliárd eurónyi kohéziós támogatást, amennyiben Orbán Viktor támogatja az uniós költségvetés feltöltését annak érdekében, hogy további támogatást nyújthassanak Kijevnek.

Ám kiderült, hogy ez nemhogy nem igaz, hanem pont, hogy kicsit távolabb kerültek az első kifizetések. Stefan de Keersmaecker, a Bizottság illetékes szóvivője úgy nyilatkozott a helyzetről, hogy Magyarországnak először is nyilatkoznia kell a bírói függetlenség kérdésében, mielőtt a források feloldása szóba kerülhetne.

 (Kiemelt kép: Shutterstock)