2010. április 21., 19:25

Orbán Viktor a Facebook közösségi portálon cáfolta, hogy a választások második fordulója után távozna a Fidesz éléről. A párt kormányfőjelöltje „szamárságnak” nevezte az új kormányon belüli helyettesítéséről szóló híreket is.

2010. április 21., 18:02

Az LMP-s politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, szemfényvesztés, hogy az Országgyűlés létszámának csökkentése érdemi költségvetési megtakarítással járna.

2010. április 21., 16:47

Csoportosan elkövetett rablás bűntette, személyi szabadság megsértése és hivatali visszaélés bűntette miatt a napokban emel vádat a Győri Nyomozóügyészség a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság előtt az ellen a négy férfi ellen, akik még 2008 májusában rendőri intézkedést színlelve az M1-es autópálya mellett, Ménfőcsanok közelében kiraboltak egy Pest megyei házaspárt – mondta el 168 Óra Online érdeklődésére Vántus Rabán, a nyomozóügyészség vezetője. Az elkövetők között gyulai rendőröket és volt büntetés-végrehajtási tisztet is találni. Az ügy érdekessége, hogy a sértettek ellen csempészet miatt tettek feljelentést.

2010. április 21., 13:36

Illés Zoltán, terézvárosi fideszes képviselőjelölt élelmiszert osztott a Hunyadi téren, kétszáz forintos egységáron. Kiderült: Illés pénteken dáliákat fog osztani a Terézváros másik pontján. – Nyilván kétségbe van esve - kommentálta lapunknak Kaszics Bálint, az LMP jelöltje és a fideszes politikus egyetlen ellenfele az esetet. Szerinte szavazatvásárlás folyik ezeken a rendezvényeken. Illés Zoltán nem így látja.

2010. április 21., 12:30

A Fidesz szónokainak sokszor hangoztatott állítása, hogy tönkretett, romokban heverő országot örökölnek a jelenlegi kormánytól. Mit szólnának a görög szocialisták helyében, akik valóban egy csődtömeget vettek át konzervatív elődeiktől? Az ottani példa jól mutatja, milyen az, ha tényleg a tönk szélére juttatnak egy országot.

2010. április 21., 11:58

A harmadik Magyar Köztársaság választási törvénye szerint reggel 6 órától 19 óráig lehet szavazni. Ha a törvény igaz, és be is tartjuk, akkor a 19 óra után leadott szavazatok érvénytelenek!

2010. április 21., 11:41

A vulkáni hamu koncentrációja a magyar légtérben várhatóan a mai nap folyamán sem éri el a magas kockázatú minősítést, így nem lesz szükség a légtér forgalmának korlátozására. Tegnap a magyar légtér forgalma az átlagos áprilisi légi forgalom kb. 40%-a volt - közölte lapunkkal a HungaroControl.

2010. április 21., 10:40

A vulkánkitörés, amely világszerte közlekedési káoszt váltott ki a repülésben, csak egy nyitófejezete az elkövetkezőknek. A tudósok most azért aggódnak, mert az Eyjafjallajokull vulkán kitörése kiválthatja egy másik vulkán, a Katla kitörését is. Emiatt pedig végképp csődbe mehetnek e légitársaságok és újra több ezer utazó rekedhet a talajon.

2010. április 21., 09:49

Ötven fő feletti frakciót szeretne magának az új összetételű Országgyűlésben a Jobbik; főként azért, hogy önállóan tehessenek javaslatot az államfői posztra, Morvai Krisztina személyében - mondta a Hattól nyolcig című műsorában Vona Gábor, a Jobbik elnöke. A párt az Országgyűlés külügyi és a nemzetbiztonsági bizottságban szeretne erős pozíciókat magának.

2010. április 21., 08:48

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke szerint az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat, a vállalkozók e terhei a ciklus végére, a munkavállalóké pedig az azt követő két évben mérséklődhetnek. "Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon. Hat esztendő alatt pedig a munkavállalók adóterhelését is szeretnénk erre a szintre szorítani" - mondta a politikus egy Komlón tartott lakossági fórumon.

2010. április 21., 07:47

Milyen egységről beszélt Orbán Viktor a vasárnapi szavazás éjszakáján? Kik szavaztak az LMP–re? Igazodási pont lesz-e a Jobbik? Mit tehet még az MSZP a második fordulóig? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ írásában a Vision Politics vezető politikai elemzője, LAKNER ZOLTÁN.

2010. április 21., 06:36

Váratlan kihívója akadt a Fidesz képviselőjelöltjének a Vác, Göd és Sződliget alkotta Pest megyei 2. számú választókerületben. A konzervatív körökben igen népszerű verőcei polgármester mellett a szocialisták jelöltje is versenyben van még. Az választási műsorában az esélyek mellett a kínos ügyekről is kérdezték őket.

2010. április 21., 04:45

Kezdetben csak néhol lehet eső, zápor, esetleg zivatar. Szerdán délnyugaton gyakran, egyébként időnként lesz erősen felhős az ég, a Dél-Dunántúlon kevesebb, másutt több napsütéssel.

2010. április 20., 21:01

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke szerint az új kormány ebben az évben nem fogja csökkenteni az adókat és járulékokat.

2010. április 20., 19:54

Kétséges, hogy közel 900 - Amerikából, illetve a Távol-Keletről érkező szavazat határidőre Magyarországra ér-e, amennyiben marad Európa felett az izlandi vulkán kitörése miatti légtérzár - mondta az Országos Választási Iroda vezetője a Külügyminisztériumban folytatott operatív egyeztetés után.

2010. április 20., 17:38

Cáfolta a Fidesz elnöke azokat a sajtóértesüléseket, amelyek lehetséges kormányfő-helyetteseiről szólnak.