Fidesz: nem lesz pártkongresszus

Orbán Viktor a Facebook közösségi portálon cáfolta, hogy a választások második fordulója után távozna a Fidesz éléről. A párt kormányfőjelöltje „szamárságnak” nevezte az új kormányon belüli helyettesítéséről szóló híreket is.

2010. április 21., 19:25

„Kéretlen tanácsadók és házasságközvetítők kíméljenek” – olvasható Orbán Viktor üzenetében, amelyet kedden tett közzé a Facebook internetes közösségi portálon Mint fogalmaz: „semmilyen érvet nem találok, ezért a második fordulót követően sem áll szándékomban magára hagyni a Fideszt. A Fidesz elnöke azokra a sajtóértesülésekre reagált, amelyek szerint - kormányfővé választása esetén - Pokorni Zoltán vagy Kövér László lehet a párt új elnöke.

Ilyen kérdések semmilyen formában nem vetődtek fel a Fideszen belül - mondta a Független Hírügynökségnek kedden a párt sajtófőnöke. Havasi Bertalan hozzátette: nem szerepel napirenden egy pártkongresszus összehívása.

A helyetteseivel kapcsolatos találgatásokat „szamárságnak” nevezte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden az origo internetes hírportálnak. Korábban olyan hírek jelentek meg a sajtóban, amelyek szerint Varga Mihály és Semjén Zsolt lehetnek az új kormány miniszterelnök-helyettesei. Orbán Viktor az origonak úgy fogalmazott: „előbb választások lesznek és utána döntünk a pozíciókról” - számolt be a

HírTVa Lánchíd Rádióra hivatkozva.