Egy másik ország

Miután április 11-én a választók és az elemzők nagy nehezen mégiscsak hozzájutottak az eredményekhez, kiderült, Orbán Viktor igazat mondott: egy másik országban ébredtünk. Sőt, már egy másik országban tértünk nyugovóra vasárnap éjjel.

Bár sosem volt igazán népszerű, a hazai pártrendszer mégiscsak stabilnak bizonyult egy évtizeden át. Az 1998 utáni gyors blokkosodás és polarizáció miatt nyolc éve, négy éve is csak vékonyabb-vastagabb „hajszálkülönbségek” választották el egymástól a két nagy pártot. Ennek most vége. Orbán Viktor nem pusztán „ijesztgetett” a centrális pártrendszer víziójával: ma már ez a valóság.

Egység, többség

Magyarországon valóban egyetlen kormányképes erő létezik, amennyiben ezen azt értjük, hogy csak egy pártnak van a miniszterelnök-választáshoz szükséges többsége. Nem volt még példa arra, hogy egy párt már az első fordulóban annyi mandátumot szerezzen, amennyi elegendő a kormányfő megválasztásához. Most pedig a Fidesz a kétharmad ajtajában áll – a szavazatok 53 százalékával.

A leendő miniszterelnök visszafogott győzelmi beszédében – a rend és a biztonság mellett – az „egység” kifejezéssel jellemezte a helyzetet. Holott a választáson részt vevők 47 százaléka nem a Fideszre szavazott. Persze a Fidesz rendkívül erős. Erejének egyik forrása azonban épp az ellenzék tagoltsága. A Jobbikkal sem az MSZP, sem az LMP nem fog együttműködni. Belátható időn belül a szocialisták és a Lehet Más a Politika között sem lehet jó a viszony, hiszen utóbbi az MSZP elleni tiltakozás egyik fő haszonélvezőjeként jutott a parlamentbe.

Vagyis: bár a Fidesz 2 millió 705 ezer szavazata rekord, 2006-hoz képest a legfőbb változás mégsem a Fidesz erősödése. Hanem az, hogy az MSZP elveszítette támogatóinak több mint felét, és megszűntek a pártszövetségek.

Lesz-e kétharmad?

Ugyanakkor a Fidesznek még nincsen meg a kétharmados többsége. Taroltak az első fordulóban, 119 egyéni képviselői helyet szereztek a 176-ból. Győzelmük földcsuszamlásszerű, ráadásul a maradék 57 helyből is mindössze egy van, ahol nem fideszes jelölt kapta a legtöbb voksot. A Fidesz csak abban az esetben nem jut kétharmadhoz, ha 8-10 egyéni kerületet elveszít április 25-én.

Nehéz kérdés: ez még megakadályozható-e, és hogyan?

Ha a kormánypárt egyedül birtokol legalább 258 parlamenti helyet, négy éven át ügyet sem kell vetnie az ellenzékre. Így a kétharmad elkerülése valamennyi ellenzéki párt érdeke lenne. Csakhogy ők egymással rivalizálnak, viszonyuk néhol kifejezetten ellenséges. Ebből pedig az is következik: senki nem akar majd, nem lesz hajlandó visszalépni a másik javára. S ha a második kör az első fordulós erőviszonyokat reprodukálja, akkor a Fidesz könnyedén átsétál a kétharmadba.

Az viszont nem zárható ki – volt már rá példa –, hogy a választók önállósítják magukat. Tény: a kétharmad megakadályozását csak az MSZP emelte választási céllá. A szocialistáknak ott lehet „keresnivalójuk”, ahol az LMP jelöltjei végeztek a harmadik helyen. Most az ő híveiket, valamint a párt nélkül maradt MDF-eseket kellene meggyőzniük arról: a kétharmad meggátolása van annyira fontos cél, hogy „elviselhetővé” tegye a voksolást MSZP-s jelöltekre a második körben.

Egy biztos: matematikailag még lehetséges a kétharmad megakadályozása. De ehhez az MSZP-nek 8-10 választókerületben olyan erejű és hatású kampányt kellene folytatnia, mint Orbán Viktornak 2002-ben, a második forduló előtt.

Az LMP szavazóinak mozdulása vagy épp mozdulatlansága is eldöntheti a kétharmad kérdését. Az utolsó hetek meglepetéspártja kétségkívül a Lehet Más a Politika lett. Megcáfolták azt a több választás óta ismert – és az érintettek által rettegett – „tételt”, miszerint a kis pártok „elsüllyednek” a kampány hajrájában, vagyis eltűnnek a nyilvánosságból. Az LMP viszont éppen akkor vált igazán médiaszereplővé. Ráadásul eleve olyan online elérési utakat épített ki, amelyek nagyon jól működtek a kampányban.

Bár az LMP ökokaraktere nem kétséges, a 228 oldalas programja elolvasása után is jócskán maradnak kérdések a párt politikájának irányát és tartalmát illetően. Az LMP ma protestpárt, olyan politikai erő, amely alkalmas volt a demokratikus érzelmű, jórészt budapesti exliberálisok összegyűjtésére, de amelyről nem tudni pontosan, milyen irányt ajánl majd 380 ezer szavazójának. A „csoda” megtörtént, a politikacsinálás most kezdődhet.

Pártversenyek

Végezetül: hiba lenne megfeledkezni a Jobbikról. Elnöke egyenesen győzelemre számított. (Erre mondják: nem jött be.) De a Jobbik a második helyet sem tudta megszerezni, kizárólag azért nem, mert Budapesten az MSZP magasan országos átlaga felett szerepelt. Itt a Jobbik csak negyedik lett a pártversenyben. (Egyébként a Jobbik kilenc megyében lett második, döntően a Dunától keletre, összesen megközelítőleg 855 ezer szavazattal.)

Vona Gábor arról beszélt a választás estéjén: ellenszélben kellett végigcsinálniuk a kampányt. Ez csakis abból a szempontból igaz, hogy a Fidesz keményen nekitámadt a Jobbiknak. De a Jobbik leegyszerűsítő, bűnbakgyártó gondolatai és durva retorikája így is megtalálta a maga közönségét, és a párt távolról sincs háttérbe szorítva Magyarországon. Ellenkezőleg: a többi párt gyakran inkább a Jobbik képviselte nézetekkel és beszédmóddal próbált versenyezni az elmúlt két évben. Pedig ha a Jobbik jelentené az igazodási pontot a jövőben, az Magyarország számára még nagyobb kockázatot jelentene, mint a most szerzett, majdnem 17 százalékos szavazataránya.