2011. december 22., 12:06

Kitiltották az Index újságíróit az Országházból a „Boldog Karácsonyt, magyar demokrácia!” című Indexvideó miatt, amelyben Plankó Gergő és Tamás Bence Gáspár a Parlament tereiben énekelve és táncolva adott elő egy rendszerkritikus dalt.

2011. december 22., 10:31

A városvezető szerint "olyan a világon nincs, hogy vagy az állam nem ad komoly forrást a fővárosi, nagyvárosi tömegközlekedés finanszírozására, vagy pedig nem kap a város bevételi forrásteremtési lehetőséget”.

2011. december 22., 09:24

Immár két hitelminősítőnél kerültünk a bóvli kategóriába: a Moody's után szerdán a Standard & Poor’s is megvonta a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot Magyarországtól. Sajtóhírek szerint a Fitch is leminősítésre készül, erről már értesítette a magyar kormányt.

2011. december 21., 20:34

A Fidesz néppártként magába olvasztotta a középjobbot, ám szellemisége és értékei nem egyeznek meg a nyugat-európai konzervatív pártokéval. A néhai miniszterelnök fiával a nemrég megnyílt, Antall Józsefről elnevezett tudásközpontban beszélgettünk. LAMPÉ ÁGNES interjúja.

2011. december 21., 18:55

Esterházy Péter a Kölni Egyetem vendége. Az író Németországban is jól ismert, Harmonia Caelestis és Javított kiadás című regényeiért korábban megkapta a német könyvszakma jelentős Béke-díját. Esterházy „literátorként”, kultúrák közvetítőjeként vesz részt a nagy egyetem Morphomata nevű programjában: előadásokat, írói műhelygyakorlatot tartott. A város vezető napilapja, a Kölner Stadt-Anzeiger, nem csak írói munkásságáról kérdezte a jeles vendéget, hanem – elsőrendűen – hazája politikai helyzetéről.

2011. december 21., 17:37

Nem tudni, milyen ajándékkal készül az ünnepekre a forradalmi kabinet, de egy biztos: „az egyes számú fősarkalatos”, a választási törvény nem hiányozhat a fa alól. Sokan ezt máris egy meglepetésszerű, előrehozott választás előjátékának tartják, de ez fantazmagória. A magyar képviselőtől „alkatilag idegen” a négyéves mandátum (és a tiszteletdíj) könnyelmű kockáztatása. Annál is inkább, mivel az eddig tárgyalt törvényváltozat 2014-ben valóságos politikai vérfürdőt sejtet a képviselői padsorokban. A létszámot megfelezik (199), a győztes pártot premizálják, a veszteseket hazavágják, a választókerületeket átszabdalják a jobboldal választási igényei szerint. A kétfordulós rendszer már a múlté. Ráadásul „bejönnek a magyarok”, ezúttal a határon túlról. 150-200 ezer testvéri vendégszavazó próbálja majd befolyásolni az anyaország sorsát. Ha minden úgy marad, ahogy a részletes vitában láttuk, 35 százalék elég az áhított kétharmadhoz. A készülő választási törvény csapdái között BUJÁK ATTILA próbált eligazodni.

2011. december 21., 17:18

Az LMP szerint a Médiatanács kedden "gyalázatos" döntést hozott, amikor elvette a Klubrádió fővárosi frekvenciáját – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes hozzátette: ezek után mindenki számára egyértelmű, hogy a testület "nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll".

2011. december 21., 15:31

Az a politika, amit az Orbán-kormány folytat, az a teljes ellehetetlenülés felé viszi a magyar társadalmat. Orbán Viktor kormányának gazdaság- és
társadalompolitikája csúfosan megbukott. Az élet bármely területére tekintünk, fent nevezett állítást igazolva látjuk. Európában, mi magyarok
ítéljük meg a legkilátástalanabbul a helyzetünket és mi magyarok vagyunk a legborúlátóbbak a jövőt illetően - írja sajtóközleményében az MSZP.

2011. december 21., 13:41

December 20-án, dr. Geréb Ágnes egyéves házi őrizetének évfordulóján számos hazai és külföldi magánszemély és emberi jogi jogvédő, valamint szakmai szervezet létrehozta az "Igazságot Geréb Ágnesnek" Mozgalmat. A Mozgalom célja, hogy igazságot és egyenlő bánásmódot követeljen az orvosnő számára.

2011. december 21., 12:20

Megjelent a 168 Óra év végi dupla száma.
Kedves olvasóin, kedves barátaink, kedves ellenfeleink! Nyugodtabb ünnepeket és boldogabb új esztendőket kívánunk önöknek, magunknak, mindenkinek.
Szeretettel, a 168 Óra.

A hetilap digitális változatát lapozhatja végig.

2011. december 21., 10:16

Deutsch Tamásról köztudott, hogy előszeretettel használ különféle közösségi oldalakat személyes véleménye megosztására. Márciusban a volt miniszterelnökről írt primitív bejegyzést, majd pedig júliusban nemes egyszerűséggel a "Ki a fasz az a Thomas Melia?" kérdés twittelte ki dajcstomi azosítójú oldalán, ahol jelen pillanatban is több mint 3000-en tartoznak az úgynevezett követői közé. Deutsch kedden a szokásos is aktívabb volt, nem csak az Alkotmánybíróságnak csapott oda, hanem utána László József egykori MTV-alelnök Facebook-üzenetére reagált meglehetősen vulgárisan.

2011. december 21., 08:36

Pályahibákat fedeztek fel a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal mintegy 50 kilométernyi szakaszán. A vonatok legfeljebb nyolcvannal közlekedhetnek a szakaszon, ezért átlagosan 15 perccel megnő a menetidő - értesült a HavariaPress.

2011. december 21., 06:05

A közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörének gyakorlásával Orbán Viktor. A miniszterelnöki rendelet a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

2011. december 20., 22:40

Az egész magyar társadalom számára károsnak nevezte a Hálózat a Tanszabadságért (HAT) elnevezésű egyesület nevében a parlament által kedd hajnalban megszavazott köznevelési törvényt Nahalka István oktatáskutató. Bár szerinte sikertelen volt a HAT tiltakozása, a szervezet újabb megmozdulásokat tervez és felmerült az is, „feljelentést tesznek” a kormány ellen.