Eltérített szavazatok

Hogy mi szükség új, gyökeresen átszervezett választási rendre húsz év kiegyensúlyozott működés (stabil kormányzás) után, azt a részletes vitában Kósa Lajos alelnök válaszolta meg. Ne keressünk különösebb okot, azaz: csak. Illetve hármat találhatunk. Mert ha nem vettük volna észre, időközben új alkotmány született. Továbbá: „csak”, mert áramvonalas, arányos, olcsó és egyfordulós. Gyorsan le lehet zavarni, hogy folytatódjon a nemzetépítő munka. A politikai sportszerűtlenség vádját Kósa érdekes hasonlattal védte ki: „Önök azt mondják, minden szentnek maga felé hajlik a keze.” Csakhogy ennek a szentnek nincs keze. Világos. (Azért persze a szentnek van keze, és az „messzire elér”. De jobb is, ha a képzavarból kikeveredünk.)

Valami történhetett 2010 májusa óta, amikor a Fidesz választójogi korifeusai, T/18-as fedőnéven benyújtották az első verziót, egy komplett, vitára alkalmas, kidolgozott választási törvényt. A szöveg mára feledésbe merült, de fennragadt a neten. Nem érdektelen olvasmány. Hevenyészett számítások szerint „a rendszer arányosításában érdekelt” Fidesz a T/18-as alapján nyugvó választási rendszerben 2010-ben lemaradt volna a kétharmadról. Ez nem maradhatott így...

Ami a most benyújtott „demokratikus” verziót illeti, abban a jelenlegi 68 százalék helyett 76-ot (!) is kaszálna a Fidesz, kis híján összejönne a négyötöd. Az új rendszer, meglepő fordulattal, nemhogy arányosítaná a torz mandátumelosztást, nemhogy a vesztest kompenzálná, de rá is tesz a győzelemre. A győztest premizálja.

– Ami, valljuk be, példátlan. Magyar világszabadalom – mondja Tóth Zoltán választási szakértő.
Nem mintha a rendszerváltás nagyatyjai – Antall József, Kis János, Sólyom László, Tölgyessy Péter – ne tűzték volna ki célul a stabil kormánytöbbség kialakítását, a győztes megerősítését. De ennyire?

Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Alapítvány szakértője, az MSZP volt kampányigazgatója úgy látja: nem az a kérdés, hogy a rendszer arányos-e, vagy aránytalan. Egy aránytalan parlament is működhet demokratikusan, ha a fékek és ellensúlyok rendszere harmóniát teremt, ha a parlament hatalma is véges.

Orbán új választási rendszerét kétpárti demokráciára, két domináns pártra tervezték. Egy kicsire és egy nagyon nagyra. Ez a bethleni Egységes Párt (EP) kormányzati modellje. De az egységes pártok is töredeznek.

Ami Szigetvári szerint komolyabb baj: a választókerületek határainak átszabása nyomán a jobboldal a kerületek 25-30 százalékában komoly előnyt élvez. Így pedig nehéz lesz kormányt váltani.

A ’89–90-es demokratikus kezdetekkel ellentétben, amikor sejteni sem lehetett, melyik tájegység, megye, kerület, város miként szavaz, ma már vannak politikai hagyományok. Pontosan tudjuk, „hova szokott szavazni” Angyalföld, hova a Rózsadomb, hogy Bács-Kiskunban a baloldal biztos vesztő, Borsod viszont fogékony a szélsőségekre, Hajdú-Bihart pedig keményen fogja „a Lajos”, Kósa tartományúr. A Fidesz szakértői számoltak mindezzel. Szigetvári Viktor és Tordai Csaba becslései választási térképekkel dokumentálva bizonyítják: 2002-ben és 2006-ban az új rendszer szerint tartott választáson a Fidesz győzött volna. Főleg az eldugott körzetek, a perifériák között „hintettek el” stabilnak látszó jobboldali kerületeket.

De Budapest kemény dió lesz. Hogy itt is boldoguljanak, várostörténeti tradíciókra, hagyományokra hivatkozva érdekes választókerületek alakulnak. A budai „zöld szigetek” tömbjei itt-ott átnyomulnak majd Pestre, hogy fellazítsák a balos vagy „billegő” kerületeket.

Lamperth Mónika, aki egykori belügyminiszterként a bizottságban és a frakcióban a téma referense volt, néhány új, „grafikailag is formabontó” választókerületet említ.

Bizarr politikai tájegység lesz az a „hurka alakú választókerület”, amely a Gellért-hegyről lecsúszva áthalad a Szabadság hídon a Kálvin tér felé, hogy aztán merész ívben az Üllői útra fordulva, annak jobb oldalán kössön ki. Ez még a BKV-nak is becsületére válna, nemhogy egy választási szakértőnek. De hát kitört a térképháború. A Margit körút „benyeli” a Nagykörút legelejét, a „púder” szerint azért, hogy a budapesti belváros egységes magja érintetlen maradjon.

De ennek is vannak hagyományai. Tóth Zoltán választási szakértő szerint ezt a játékot már eljátszották Rákosi alatt, amikor Nagy-Budapest létrehozásának burkolt célja az volt, hogy a pesti munkáskerületeket „rányomják” a reakciós kispolgári elővárosokra. Tény, hogy a demográfiai viszonyok hullámzása miatt tíz éve korrigálni kellett volna. Ez a korábbi kormányok felelőssége. A fővárosból húsz év alatt ötszázezer szavazó költözött el, rohamosan felduzzasztva Pest megye kisvárosait. 2006-ban akadt választókerület, ahol harmincezer szavazóra jutott egyéni mandátum, másutt hatvanezerre. A Fidesz szakértői a lehetőséggel élnek – és visszaélnek.

Lamperth képviselő asszony szerint „elképesztő cinizmusra vall”, hogy az új törvény szerint eltörlik az érvényességi küszöböt. (Eddig 50 százalék az első fordulóban, 25 a másodikban.) De ez már több mint szándék. Ki van próbálva. Tóth Zoltán választási szakértő mondja: a két hete rendezett időközi választáson alkalmazták, különben Láng Zsolt a ciklus végéig halmozta volna a sikereket – tizenöt százalékos részvétel mellett. De így a kevés is elég volt.

Sokak szerint 2014-ben is ez lesz a kormányzat reménye. Egyfordulós választás, zajtalan, villámgyors kampány, és elég, ha a törzstáborok leszavaznak. A Kubatov-listák sorvezetője szerint mozgósíthatják őket. A jelenlegi állás szerint formailag egy, azaz egyetlen szavazat is elég a sikeres választáshoz. Ha megjelenik az az illető...

Ami a legendás listákat illeti, Kubatovhoz közel álló forrásunk szerint (aki a Fideszben is benne áll) „ez mese, nem léteznek ilyenek”.

– Tudhatja jól: mindenkinek vannak adatbázisai. Az emberek egy része kifejezetten szeret adatbázisokban megjelenni, hírlevelet és hűtőmágnest kapni, a cédulagyűjtővel diskurálni. De hogy az ellentábort „listáznánk” – ahogy a sajtóban elterjedt –, hülyeség, technikai képtelenség. És mire mennénk vele?
Pedig a szakértők szerint az új kerülethatárok megrajzolásakor figyelembe vették az ellenséges és baráti adatbázisokat.

Az egyfordulós rendszerben egy régi kampányálom is valóra válik. A parlament létszáma 200 alá csökken. A jelenleg tervezett 199 úgy jön ki tudományosan (106 egyéni, 93 listás mandátum), hogy eggyel kevesebb, mint kétszáz. Ezzel „népünk régi vágya” és a nagy pártok ígérete teljesül. A képviselő ugyanis a választók szerint alapvetően kártékony fajta: sokat keres, lusta és élveteg, zabál, kávézgat, szunyókál, újságot olvas, otthon van a svédasztalok világában. És mivel „nő, mint a csalán”, néha ritkítani kell. Ezt még a Fideszben sem volt könnyű eladni. Hova tűnik a lojalitás, a hazafiúi hűség, ha két év múlva mehetnek kapálni?

– A ragyogó terv – mondja Tóth Zoltán –, hogy 200 fő alá szorítsuk a képviselők számát, a szavazatszerző verseny keserű gyümölcse. Mindenki beígérte, miközben sem társadalmi, sem szakmai érv nem indokolja. A kölcsönös fogadkozások után az ellenzék sem tiltakozhat, miközben nem lesz olcsóbb vagy hatékonyabb a parlament.
Beszélgetőpartnereinknek azzal érvelünk, hogy – bár a választókerületek „Fidesz-komfortos” átszabása nyilván disznóság – kétharmad birtokában mindegyik párt ezt tette volna.

Tóth Zoltán másképp látja.

– Biztos ebben? ’89-ben a Nemzeti Kerekasztalnál ülő pártok mindegyike kijelölt egy szakértőt a választókerületi határok megrajzolásához. Az adatok sajtónyilvánosak voltak. Most egy másodpercig sem törekedtek politikai egyeztetésre, a munka szinte titokban folyt, még azt sem osztják meg velünk, hogy hányan laknak egy-egy választókerületben. Pedig ha valami, a fair verseny szabályainak tisztázása pártközi, pártokon feletti ügy.
A tervezett lépéseket a Fideszben sem verték nagy dobra. Először megszületett (és kimúlt) a T/18-as verzió, később azt írták, Áder „keményen dolgozik rajta”. De fideszes forrásaink alapján ez igény szerint változott. A népszerűségi mutatók meredek zuhanását látva Orbán most kiadta Lázáréknak a végső megrendelést. Az eredmény látható.

A miniszterelnök ’91-ben a „tiszta listás”, arányos rendszer híve volt. Ugyanezt képviselte ’93-ban Áder is, a vitában többen is megidézték.

– Amíg a jobboldal volt megosztott – mondja Wiener György, az MSZP régi motorosa, választási tótumfaktuma –, a baloldal pedig egységes, Orbán a kétfordulós rendszert preferálta. Most, hogy fordult a kocka, a baloldal széttagolt, a Fidesz egységes, átnyergeltek az egyfordulósra. Amikor a népszerűség csökkenni kezdett, az éveken át követelt arányosítás helyett áttértek a „torzításra”. Az új rendszer a győztest kompenzálja.
Valószínűleg ez a történet lényege, mert így, Wiener gyors számítása szerint, 2014-ben 35 (!) százalék is elég az áhított kétharmadhoz.

Erre ügyelt a törvényalkotó. Energiáinak kilencven százalékát láthatóan ez kötötte le, bár foglalkozhatott volna mással is. Tóth Zoltán furcsállja is, hogy a törvény két ügyet „meg sem karcol”, amelyekben pedig indokolt lenne a változtatás. A kampányfinanszírozás csalással, korrupcióval terhelt világát és az egyre közönségesebb (és fölöslegesebb) ajánlócédula-bizniszt.

De nem megy minden egyszerre. Főleg azért, mert egyelőre az alagút végét sem látjuk. A Fideszben is meglepetést keltett Kövér házelnök módosítójának felbukkanása. Ezt ajánlatos akceptálni. A határon túli magyarok az alapverzió szerint csak pártlistákra szavazhattak volna, Kolozsvárról is erősítve a Fideszt vagy a Jobbikot. Másodosztályú választóként két voks helyett egyet kaptak, ami még az ENSZ alapokmányával is ütközik. Ezt a jogfosztást orvosolná Kövér. A székelyek egyéni jelöltekre is szavaznának, csak azt nem értjük, kire. Helyi erőkre? Anyaországi politikusokra? És melyik választókerületben? A teljes magyar közösség (Pozsonytól Nagyváradig) egyetlen, „összmagyar” választókerület lenne? Pillanatnyilag úgy áll a dolog, hogy a törvény a határon túli és a hazai listás szavazatokat „belemossa” egy közös gyűjtőmedencébe. A Kárpát-medencébe.

Szigetvári Viktor szerint szerencsétlen lépés a belföldi konfliktustömeget külföldre exportálni. A választási törvény ma ezt teszi. Az elemzők szerint a Fidesz a törvénnyel nagy lépést tesz az újabb kétharmad felé.

– Ami logikus lenne – fűzi hozzá epésen Szigetvári. – A formálódó újorbáni rendszer tetőtől talpig be lesz varrva kétharmadba. Feles többséggel kormányozni nem lehet. Lassan a zebrán való átkeléshez is kétharmad kell.
De ez a tréfa fordítva is elsülhet. Politikai hegyomlás esetén ugyanis a rivális félholtra nyerheti magát. Így vergődhetünk évtizedeken át – kétharmadról kétharmadra.