2011. december 24., 18:32

Ónos eső nehezíti a közlekedést Nógrád megyében, balesetről nem érkezett jelentés – közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel.

2011. december 24., 16:32

A BKV-járatok reggel és napközben szombati menetrend szerint közlekednek, a nappali járatok délután 4 óra körül indulnak a végállomásokról, ezután a fővárosban csak éjszakai járatokkal, illetve a nagykörúton a 6-os villamossal lehet utazni; változik a közösségi közlekedés menetrendje a karácsonyi ünnepek alatt is.

2011. december 24., 14:39

Több mint egy hete éhségsztrájkol az MTV bejárata előtt, hogy a Lomnici-féle „kitakarásos ügy” igazi bűnöseit vonják felelősségre. Bár december 15-én – belső vizsgálat után – Élő Gábor hírigazgatót elbocsátották, Papp Dánielt, a hír- és hírháttérműsorok főszerkesztőjét pedig felmentették, mégsem hagyja abba a tiltakozást. Szerinte ugyanis helyetteseiknek is távozniuk kell. Ezért az épület előtt, szélben-fagyban, leginkább egy kempingszékben tölti az időt. Ez már a sokadik akciója. A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) alelnökének, Nagy Navarro Balázsnak a portréját LAMPÉ ÁGNES rajzolta meg.

2011. december 24., 13:51

A brit királynő meglátogatta férjét, Fülöp herceget a kórházban. Edinburgh hercege júniusban múlt kilencven éves. A cambridgeshire-i kórházban ápolják, ahová egy elzáródott szívkoszorúér miatt vitték be.

2011. december 24., 10:02

Siklós fideszes többségű önkormányzata felhatalmazta Marenics János polgármestert, hogy a 2012-es büdzsé terhére havi 250 ezer forintos megállapodást kössön Várhegyi Attila, az első Orbán-kormány kulturális államtitkárának cégével – tudta meg a 168ora.hu.

2011. december 24., 07:54

A Gyorskocsi utcai koalíció lehet a kezdete a demokratikus ellenzéki pártok együttműködésének - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Klubrádióban. A rendőrök által több más ellenzéki képviselővel együtt előállított volt kormányfő elmondta, hogy személyes szabadság megsértése miatt intézkedtek vele szemben, amikor délben bevitték a Parlament elől.

2011. december 24., 06:47

Török Gábor: saját halálos ítéletét írhatta alá Orbán - Amennyiben Magyarországnak szüksége van az IMF támogatására, a Barrosónak küldött elutasító válasszal Orbán Viktor - butaságból vagy tudatosan - saját "halálos ítéletét" is aláírta – véli Török Gábor politikai elemző.

2011. december 24., 05:34

Ahogy az LMP megígérte, tényleg új típusú ellenállásba kezdtek pénteken, aminek eredménye az lett, hogy képviselőiket és szimpatizánsaikat rendőrök vitték el a Kossuth térről. Az akcióhoz kéretlenül csatlakozott Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, később pedig az MSZP is. Gyurcsány Ferencet és az LMP-s képviselőket is előállították, majd elengedték őket.

2011. december 23., 21:08

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) rossz néven vette, hogy a közmédia munkatársai is részt vettek a sajtószabadságért és a Klubrádió mellett tartott csütörtöki demonstráción. Az MTVA azt írta, visszautasítja, hogy „egy politikai tüntetésen a közmédiát eszközként használták fel.”

2011. december 23., 18:04

Véget ért a Lehet Más a Politika péntek délutáni tüntetése. A rendezvényen felszólaltak az LMP és a Szolidaritás mozgalom vezetői, akik többek között a kormány leváltását követelték és népszavazásra hívták a tüntetőket. Az LMP-sek azt tervezték, hogy átvonulnak a Gyorskocsi utcába a reggeli blokád után a fogdába vitt társaikért, erre azonban nem került sor, mert a háromnegyed ötös határidőig mindenki elhagyta a rendőrséget.

2011. december 23., 17:46

Megeve Európa egyik legismertebb síközpontja, lesiklópályáiról csodálatos kilátás nyílik a Mont Blanc hegységre. A Rothschild-famíliának köszönhetően a XX. század elején vált a festői alpesi faluból az európai pénzvilág kedvelt téli üdülőhelyévé, de máig megőrizte rusztikus hangulatát.

2011. december 23., 17:34

Kakuk L. Tamás lesz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hír- és hírháttér műsorai főszerkesztőjének – tudatta közleményben az MTVA.