Karácsonyi forradalom: felzúgott az „Orbán, takarodj”
Véget ért a Lehet Más a Politika péntek délutáni tüntetése. A rendezvényen felszólaltak az LMP és a Szolidaritás mozgalom vezetői, akik többek között a kormány leváltását követelték és népszavazásra hívták a tüntetőket. Az LMP-sek azt tervezték, hogy átvonulnak a Gyorskocsi utcába a reggeli blokád után a fogdába vitt társaikért, erre azonban nem került sor, mert a háromnegyed ötös határidőig mindenki elhagyta a rendőrséget.
Az LMP összefogást hirdet az emberekkel a kiszolgáltatottság ellen – mondta Schiffer András. „Várunk mindenkit az urnák előtt jövőre, mert egy népszavazáson kívánjuk szembesíteni Orbán Viktort a nép akaratával. 2012 a szembesítés éve lesz” – jelentette be az LMP-s frakcióvezető, aki hozzátette: „meg akarjuk kérdezni az embereket, kívánják-e a munkavállalói jogok és az oktatás felszámolását. A szavazófülkékben találkozunk” – idézte Schiffer szavait az
Origo tudósítása.Schiffer szerint „Orbán Viktor uralkodni akar, mert kormányozni nem képes”. Az LMP-s frakcióvezető szerint ami most történik az országban, megtörtént már a Fideszben, ahol Orbán szerinte felszámolta a belső demokráciát. „Nem baj a kétharmados többség önmagában, az a baj, ha olyan párt kap kétharmados többséget, amelyben már felszámolták a demokráciát” – jelentette ki Schiffer.
Nem hagyjuk, hogy Orbán Viktor vagy a narancsos oligarchák elvegyék a magyar nép szuverenitását. Schiffer arra céloz, hogy az egykulcsos adót a Fidesz kétharmados törvénybe foglalta, és így a következő választásokon erről szerinte nem dönthetnek a választók. A közönség erre hosszan skandálta, hogy „demokráciát”.
A Szolidaritás mozgalom képviselői is felszólaltak, ellenzéki kerekasztalt hívnak össze, amelybe meghívták az ellenzéki csoportokat.
Árok Kornél szerint nem volt nehéz felidézni ma a rendszerváltás előtti időket, amikor a rendőrök szintén ellenzéki képviselőket fogtak le és vittek be a fogdába – számolt be a
hvg.hu.A szavazók nem adtak felhatalmazást a magánnyugdíj-vagyon elherdálására vagy a visszamenőleges hatályú törvények elfogadására, az iskolák, színházak életébe való beleszólásra – mondta Árok Kornél. Véleménye szerint az ellenzékiek ma összefogtak és kiálltak a diktatúra ellen. „Karácsonyi forradalomnak” nevezte a mai megmozdulást és demonstrációt. Azt mondta, le kell váltani az Orbán-kormányt és egy szakértői kormányt kell felállítani.
A tüntetés közönsége türelmesen hallgatta a szónokokat, némelyek időnként kerepeltek, sípoltak, de gyalázkodást nem lehetett hallani. Időnként felzúgott az „Orbán, takarodj” és a „nem félünk” – tudósított az
ATV.