A kilakoltatási moratórium végén maratoni ügyfélfogadást tart az Utcajogász

A kilakoltatási moratórium végéhez igazítva, május 5-én tartja az Utcajogász maratoni ügyfélfogadását a Blaha Lujza téren. A jogászokhoz konkrét jogi kérdésekkel aznap délután kettőtől este nyolcig lehet fordulni, az egyesület munkája iránt érdeklődők pedig a lakhatáshoz kapcsolódó programokon vehetnek majd részt.

2023. április 26., 10:50

Szerző:

„Május eleje minden évben kritikus időszak ügyfeleink életében, ekkor ér véget ugyanis a téli kilakoltatási moratórium és tömegével futnak be hozzánk olyan ügyek, amelyekben családok lakhatása forog veszélyben. Különösen igaz ez erre az évre, hiszen ügyfélfogadásainkon azt látjuk, hogy a gazdasági válság következtében egyre nő azoknak a száma, akik tőlünk szeretnének segítséget kérni” – idézi az Utcajogász közleménye Kiss Natáliát, a szervezet társelnökét. A nehéz helyzetben lévők életét most megnehezíti az is, hogy több önkormányzat radikálisan megemelte kiadható lakásainak bérleti díját.

Az Utcajogász Maraton a kilakoltatási moratóriumot követő első pénteken lesz.

Ezen a napon háromszor annyi jogász háromszor annyi ideig segíti tanácsadással a hozzájuk fordulókat. Emellett az egyesület különböző programok meghirdetésével igyekszik felhívni a figyelmet a lakhatás témájára: „...De a legjobb otthon” címmel vers-, prózaíró és rajzpályázatot hirdet gyerekek számára, a nyertes pályaművekből pedig kiállítást rendez a Maraton napján a Blaha Lujza téren, valamint lakhatási témában vitaszínházat rendez, amely este nyolc órakor kezdődik majd az Aurórában. Itt az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy a legérzékenyebb és leginkább vitás lakhatással kapcsolatos kérdésekről cseréljenek véleményt az egyesület önkéntes jogászai és Szivák-Tóth Viktor rendező-drámatanár közreműködésével (a program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a regisztrációs űrlap itt található).

Az Utcajogász munkatársai most is, mint mindig, azt kérik a hozzájuk fordulóktól, hogy az ügyükre vonatkozó minden iratot hozzanak magukkal az ügyfélfogadásra, hiszen az érdemi segítségnyújtáshoz azok tanulmányozása is szükséges. További részletek az esemény Facebook oldalán találhatók.

(Kiemelt képünk: A felújított budapesti Blaha Lujza tér 2022. december 12-én. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)