A homokvár és a dagály – A spanyol nagykövet szerint a migráció lehetőség
– Miért kezd el regényeket írni egy diplomata?
– Kislányként nagyon félénk voltam. Nem tudtam festeni és zenét szerezni, így az írás tűnt a legjobb kifejezési módnak. Aztán amikor felnőtt fejjel diplomata lettem, a sok utazás annyi változással járt – az időzónákéval, az évszakokéval, a szokásokéval –, hogy az írás a magammal való kapcsolattartás eszköze lett. Nevezhetjük ezt valamiféle kapszulának, amellyel megszűnik a tér és az idő. A költészet pedig nyilván a filozófia és a zene ötvözete, lehetőség, hogy a szavakból minden létező jelentést kifacsarjunk.
– Konfliktust jelent az ön számára a két hivatás?
– Egyáltalán nem. Nem politikus vagyok, hanem karrierdiplomata, aki az országát szolgálja. Engem még a jobboldali Néppárt (PP) nevezett ki budapesti nagykövetnek, és ezt a szerepet folytathatom most a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) vezette kabinet alatt is. Szlovéniában, ahol 2009 és 2015 között voltam nagykövet, épp fordítva történt. A PSOE-kormány nevezett ki, és a PP alatt is maradtam misszióvezető. A diplomácia pedig rengeteg témalehetőséget rejteget.
– Miért ennyire távolságtartó a politikusokkal szemben?
– Nem elég vastag a bőröm ahhoz, hogy politikus legyek. Nem viselem túl jól a támadásokat, és túl komolyan veszem a kritikát. Ezt akkor értettem meg, amikor kineveztek madridi tartományi kulturális miniszternek. Mi a diplomáciában valamiféle hadseregbeli mentalitással viszonyulunk a hivatásunkhoz, amit az országunk szolgálata jelent. A politikában ez nem így működik. Ott a párt az első. Én viszont nem teszek különbséget aközött, hogy valaki Andalúziából, Galíciából vagy Kasztíliából akar beszélni velem, és aközött sem, hogy a Podemos vagy a PP képviselője-e.
– Azért önt is elérik a politikai konfliktusok. Itt, Magyarországon is, amikor 2018 szeptemberében bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Josep Borrell külügyminiszter Magyarországot bíráló kijelentései miatt.
– Ez a munkám része. Az én kormányom nem ugyanolyan színekben politizál, mint Magyarországé, és vannak nézetkülönbségek közöttük. Bekérettek, persze, de az igazsághoz tartozik, hogy három hónappal később Josep Borrell itt járt Budapesten, és találkozott Orbán Viktorral, illetve Szijjártó Péterrel is.
– Milyen tárgyalások voltak?
– Őszinték. Nagyon. Nem volt téma, amelyet kihagytak volna.
– Pedig van, amiben nem értenek egyet. Ami a migrációt illeti, homlokegyenest ellenkezik a két ország álláspontja.
– Mi azt gondoljuk, hogy a migráció kihívás, de lehetőség is. Spanyolországban hétszáz éven át jelen volt az iszlám, jelentős a latin-amerikai és az afrikai bevándorlás, és hisszük, hogy ez a sokszínűség olyasvalami, ami naggyá teszi nemzetünket. Évszázadokkal ezelőtt Toledo egyszerre volt a zsidó, az iszlám és a keresztény kultúra központja. Nyilvánvaló, hogy a legális, hangsúlyozom, a legális migrációt támogatjuk, de a migráció nem olyasvalami, ami definíció szerint rossz lenne. Madridban rengeteg bevándorló él, mégis az egyik legbiztonságosabb város a világon. Én a vakációimat többnyire egy kis észak-spanyolországi faluban töltöm, a tengerparton. Playa de Oyambrén hatalmasak a hullámok, a gyerekek pedig egész délelőttjüket homokvár építésével töltik. Tavaly az egyikük nemcsak várat épített, hanem egy egész védelmi vonalat köré, hogy a dagály se rombolhassa le. Annyira örült a művének, hogy táncra perdült, aztán jött a dagály, másnap reggelre pedig semmi nem maradt az egészből. Szóval a migráció a 21. század egyik ténye, nem jó vagy rossz dolog. Ezt irreális volna tagadni.
– Lát kompromisszumkészséget a magyar politikusokban?
– Erre a leginkább nekik kell válaszolniuk. Magyarország ellen folyamatban van a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás, az Európai Unió védi az alapvető értékeit, Magyarországnak pedig lehetősége van megmutatni, hogy idomul ezekhez az alapvető értékekhez.
– A spanyol társadalom hogyan viszonyul a bevándorláshoz?
– Nyíltan. Hozzászoktunk a külföldiekhez. 2018-ban 82 millió turista járt Spanyolországban, és általában is az a jellemző, hogy azok menekülnek, akik a szakterületükön az országuk elitjét képviselik, és jobb lehetőségeket akarnak. Azt hiszem – és ezt Spanyolország újra és újra nyomatékosítja –, hogy a legális bevándorlókat integrálni kell. Van egy határunk, amelyet védenünk kell, a mi felelősségünk megállapítani, ki jöhet. A migráció pedig képes arra, hogy gazdagítson minket. Szóval aki fiatal, a jövőjét nálunk képzeli el, és tiszteletben tartja a törvényeinket, miért ne jöhetne?
– Ez azt jelenti, hogy a spanyol társadalom nem túlságosan fogékony a populista szólamokra?
– Ez a közelmúltig így volt. Aztán megjelent a Vox (a szélsőjobboldali, populista pártot 2013 decemberében alapították – A szerk.), és 13 helyet szerzett Andalúziában a legutóbbi regionális parlamenti választásokon. Ezt a sikert részben nyilván a katalán helyzetnek tulajdoníthatjuk, és azt hiszem, rossz hírt jelent.
– Hogyan látja Katalónia jövőjét?
– Nincs kérdés, amely ilyen nagy jelentőségű lenne Spanyolország számára, és azt hiszem, Katalónia jövője Spanyolországban, az Európai Unióban van. Hangsúlyoznom kell, hogy a katalánok 53 százaléka nem támogatja a függetlenséget, a megoldást pedig a spanyol alkotmány adta kereteken belül kell megtalálnunk. Ezeken a kereteken lehet változtatni, az alkotmányt azonban a katalánok jelentős többsége is jóváhagyta, ugyanúgy, ahogyan az autonómiát biztosító statútumot is. Katalóniának most saját parlamentje, rendőrsége van, saját hatáskörben dönthet egészségügyi és oktatási kérdésekről, az iskolában a katalán az első nyelv. Spanyolország meg a világ húsz teljes demokráciájának az egyike, az egyik legkevesebb elmarasztaló ítélettel az Emberi Jogok Európai Bíróságán.
– Spanyolország az EU ötödik legnagyobb gazdaságaként…
– …az eurózónában a negyedikek vagyunk. Ha az Egyesült Királyság kilép, az egész EU-ban mi leszünk a negyedikek.
– Várja a Brexitet?
– Egyáltalán nem. Bár ne történne meg! Már csak azért sem, mert Spanyolország speciális helyzetben van. Egyrészt azért, mert Spanyolországban több brit állampolgár él, mint ahány spanyol az Egyesült Királyságban, ráadásul a szigetországbeli spanyolok fiatalok – nekem két gyermekem is ott él –, míg Spanyolországba jellemzően a nyugdíjaséveikre visszavonult britek jönnek élvezni az egészségügyi rendszer előnyeit. Tény az is, hogy a spanyol tőke első számú célpontja az Egyesült Királyság. És persze ott van Gibraltár ügye is, és sikerült elérnünk, hogy a jövőjéről szóló döntések a mi jóváhagyásunktól is függjenek. Szóval nagyon sajnáljuk a kilépést, de azt demokratikus döntés előzte meg, és reméljük, hogy rendezett körülmények között történik meg.
– Negyedik hely ide vagy oda, Madrid egyelőre nem része az Angela Merkel és Emmanuel Macron égisze alatt alakuló Berlin–Párizs-tengelynek.
– Josep Borell tavaly decemberben azért jött Budapestre – és ragaszkodtam is ahhoz, hogy jöjjön –, mert Spanyolországnak szövetségeseket kell szereznie. Sok olyan ügy van, amelyben Magyarországgal közösek az érdekeink. Ilyen a közös agrárpolitika vagy a kohéziós támogatások kérdése, de éppenséggel a migráció is. Azzal a két ország egyetért, hogy a problémát a helyén kell kezelni, ott, ahonnan a bevándorlók útnak indulnak. Spanyolország már 2005 óta ezt a politikát folytatja.
– A legutóbbi, 2015-ös kötetének a címében szerepel a szlovén főváros, Ljubljana neve. Fog írni Budapestről is?
– Már írtam, az első vers a Dunáról szól, mert lenyűgöz a folyó, ahogy lenyűgöz az egész ország is.
