Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2022. július 9., 14:10
Munkaebéden fogadta Milo Djukanovic montenegrói államfőt Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban szombaton – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2022. július 9., 13:44
A kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata módosítását sürgeti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, amelynek részleteiről Parragh László beszélt.
2022. július 9., 12:53
Az Egyesült Államok nyomást akar gyakorolni Magyarországra a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás felmondásával, hogy változtassa meg álláspontját a globális minimumadóval kapcsolatban – mondta a pénzügyminiszter szombaton az MTI-nek adott interjújában.
2022. július 9., 12:07
Tüntetők ezrei rohanták meg Gotabaya Rajapaksa elnök rezidenciáját Srí Lanka fővárosában.
2022. július 9., 10:57
Kigyulladt egy 950-es éjszakai Volvo 7000A csuklós busz az Üllői út, Fő út megállónál szombat hajnali egykor. Személyi sérülés nem történt.
2022. július 9., 10:46
Az Átriumhoz bő másfél hét alatt több mint 50 millió forint adomány érkezett be eddig, amely az éves működésüknek a negyedét fedezni.
2022. július 9., 10:24
Továbbá azt is közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium, hogy mi volt az utolsó három betű, három számos rendszám.
2022. július 9., 10:13
Az orosz-ukrán háborúnak nem lesz gyorsan vége, hiszen minden háború tárgyalással ér véget, és ezeknek egyelőre nyomát sem látjuk – mondta Szijjártó Péter a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A külgazdasági és külügyminiszter a déli határra nehezedő migrációs nyomásról és a magyar-lengyel kapcsolatokról is beszélt a lapnak.
2022. július 9., 09:46
A szakértő szerint Magyarországot is fenyegeti a nyári Covid-hullám, a harmadik (veszélyeztetetteknél negyedik) oltások mellett már most javasolt a beltéri maszkhasználat is.
2022. július 9., 08:59
Az ukrán-magyar határszakaszon 6798 ember lépett be pénteken Magyarországra, a román-magyar határon belépők közül pedig 6200-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.
2022. július 9., 07:39
Az amerikai pénzügyminisztérium felmondja a Magyarországgal kötött 1979-es adóegyezményt, miután a magyar kormány elutasította a globális minimumadó bevezetését.
2022. július 9., 07:22
Simon András lesz július közepétől a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
2022. július 9., 07:09
Házkutatást tartott az ügyészség a tárnoki polgármesteri hivatalban, amelynek során iratokat foglaltak le.
2022. július 8., 21:47
A honvédelmi miniszter már kormánytagként vehetett ki 1,6 milliárd forint osztalékot az állami kaszinókoncessziót tulajdonló cégéből.
2022. július 8., 21:25
A belga csokoládégyárban észlelt szalmonellafertőzés a Vandamme cég komáromi gyárából származó szójalecitin teherautóra rakodásakor következhetett be – közölte a gyártó az MTI-vel pénteken.
2022. július 8., 18:24
Péntek reggel elmaradt a szokásos pénteki interjúja a Kossuth rádión, de most egy bejelentéssel érkezett az miniszterelnök.
2022. július 8., 17:38
Hidegfront érkezik hazánk térségébe a hétvégén.