A DK orosz zászlót tett ki a közmédia épülete elé

Az állami média sokáig az orosz propagandából átvett „ukrajnai hadművelet” kifejezést használta.

2022. március 3., 12:50

Szerző:

Varju László, a párt alelnöke a DK ifjúsági szervezetével orosz zászlót helyezett el az MTVA épülete elé, miközben az orosz himnusz szólt. Így akarták egyértelművé tenni, hogy szerintük a magyar közmédia lett az orosz propaganda európai központja.

A DK alelnöke emlékeztetett rá, hogy az állami média sokáig az orosz propagandából átvett „ukrajnai hadművelet” kifejezést használta, a közmédiában elhangozhatott, hogy az ukrán polgárok felfegyverzése „hitleri megoldás”.

A DK képviselője úgy vélte, az állami média

„minden perc adásidejében elárulja Magyarországot, Európát és minden szövetségesünket, amikor az orosz propagandát terjeszti”.

A téma előkerült többször is a Kormányinfón is, de kiderült, hogy Gulyás Gergely egyetlen köztévés híradást sem látott az utóbbi időben a  háborúról, így a miniszter nem tudta megítélni az MTVA kiegyensúlyozottságát.

(Kiemelt kép:  Budapest, 2019. június 18. Varju László, a DK képviselője a 2020-as költségvetés vitáján, az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. június 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd)

 
 

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.