A családorvos szerint inkább maradjanak otthon a betegeskedő gyerekek
Háromszorosára nőtt a gyerekeket érintő megbetegedések száma, amióta megjelent a brit mutáns Magyarországon – mondta Bense Tamás.
Holnaptól, április 19-étől nyitnak az óvodák, iskolák. Ezzel összefüggésben a Klubrádióban megszólaló családorvos óvatosságra intette a szülőket. Ha egy krónikus beteg vagy betegesebb gyerek pár hetet még otthon tud maradni, akkor sokkal kisebb lesz a fertőződés veszélye – mondta. A koronavírus brit mutánsának elterjedésével ugyanis egyre több gyereknél tapasztalják a felnőttekre is jellemző tüneteket, a csecsemőktől a 14–16 évesekig. Sőt, szerencsére kevés esetben, de megjelenik a poszt-covid-szindróma és a sokszervi gyulladás is. Bense Tamás arra is felhívta a figyelmet: ha most a családba bejut a gyereken keresztül a vírus agresszívabb változata, akkor a szülőkre, nagyszülőkre nagyon veszélyes lehet.
Az iskolába visszaengedésre nincs tökéletes megoldás; gyakorló nagypapaként tapasztalatból tudja, hogy vannak gyerekek, akik már alig várják, hogy mehessenek. És rengeteg helyen aktív szülők, aktív nagyszülők vannak, nem megoldott a kicsik elhelyezése. Szerinte az is előfordulhat, hogy a gyerekek 30 százaléka nem megy iskolába, óvodába. Ha szellősebben lesznek, az csökkenti a fertőzés lehetőségét. Azért megjegyezte, nehéz elvárni a gyerekektől, hogy a fertőtlenítés és a maszkhasználat szakszerűen menjen. Szintén pozitívum, hogy a pedagógusok is nemsokára felzárkóznak az oltásban.
Ha egy krónikus beteg vagy betegesebb gyerek pár hetet ki tud húzni otthon, akkor jobban teszik, ha otthon tartják, mert jóval kisebb lesz a veszély. Azt javasolta, beszéljen a szülő az orvossal, gondolják át, hogy tudják megoldani a családban, nézze meg, milyen a fegyelem az iskolában, beengednek-e tüsszögő, köhögő gyereket, és ezek alapján döntsön.
Az orvos úgy látja, jelentősen megváltozott a vírushelyzet a brit mutáns megjelenése óta. Körülbelül 8 hete volt, hogy tömegesen jelentkeztek a betegek, háromszorosára nőtt a gyerekeket érintő megbetegedések száma. Többségüknek továbbra is enyhe tünetei vannak, de már megjelennek a tipikus koronavírus-tünetek, mint a felnőtteknél. És míg ez kezdetben inkább a nagyobb gyerekeket érintette, most már a csecsemőktől a 14–16 éves korosztályig mindenkit elérhet. Szerencsére nem olyan nagy számban, és kiváló centrumok vannak, ahol az ellátásuk megtörténik – írta a Klubrádió honlapja.
Bense Tamás beszélt későbbi hatásokról, elsőként a poszt-covid-szindrómáról és annak tüneteiről is, valamint elmondta, hogy bár az is komoly kezelést igényel, az úgynevezett sokszervi gyulladás még veszélyesebb. Általában ötéves kor fölött szokott jelentkezni, „alattomosan”, több héttel a betegség lezajlása után. Nagyon speciális, adott esetben intenzív kezelésre lehet szükség (a Klinikákon vagy a Heim Pál kórházban), és szavai szerint az ilyen esetek 2-3 százalékát „el is lehet veszíteni”. Ezt érzi a legfőbb gondnak – tette hozzá a szakember.
Kockázati tényezőnek nevezte a túlsúlyt, a cukorbetegséget és a szív-, vese-, tüdő- és májbetegségeket; a transzplantált gyerekekre nagyon oda kell figyelni. Elindult a legveszélyeztetettebbek körében az oltási program, és Bense Tamás úgy látja, ahogy lesz oltóanyag, ezeket a veszélyeztetett gyerekeket is oltani fogják. Az lenne a cél, hogy hat hónapos kor fölött védelemben részesítsék a gyerekeket – tette hozzá.
(Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock)