A BKK meghosszabbította az ukrajnai menekültek ingyenes utazási lehetőségét

Meghosszabbították március 31-ig az Ukrajnából érkező menekültek ingyenes utazási lehetőségét a fővárosi közösségi közlekedési járatokon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.

2022. december 29., 19:40

Szerző:

Azt írták: a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére március 4-én bevezetett díjmentes utazás az eddigiekhez hasonlóan, személyazonosításra alkalmas ukrán úti okmány felmutatásával vehető igénybe. A BKK tájékoztatása szerint ilyen okmány lehet az ukrán útlevél, az ukrán személyi igazolvány, az ukrán tartózkodási engedély, Ukrajnában tanuló egyéb külföldi diákoknak az ukrán diákigazolvány, illetve az olyan egyéb okirat, amelyben más külföldi állampolgár esetében ukrán lakcím is megtalálható.


Hangsúlyozták: a díjmentes utazásra jogosító okmányokat továbbra is elfogadják a BKK-járatokon – kivéve a 100E reptéri gyorsjáratot, a siklót, a nosztalgia járatokat és a hajókat –, valamint a HÉV és a környéki „kék” buszok Budapesten belüli szakaszán. A közleményben a BKK utasait is arra kérte, hogy utazásaik alatt, ha szükséges, nyújtsanak segítséget a BKK járatain közlekedő menekülteknek.

(Kiemelt képünk: Esti felvételen a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 37A és 28A jelzésű Tátra típusú villamosai a Népszínház utcai végállomáson.
MTVA/Bizományosi: Róka László)

Tűz ütött ki a Városmajori kórház alagsorában, míg egy V. kerületi szálloda konyhájának kemencéje füsttel árasztotta el az épületet. Az esetek során nem sérült meg senki, a tűzoltók a helyszínen gondoskodtak a veszély elhárításáról.