2010. augusztus 4., 05:27

Riadalom tört ki a Fideszben: a hatvani önkormányzat ugyanis népszavazást írt ki az önkormányzati választás napjára a helyi kórház fejlesztésére. Fideszes politikusok azonnal sajtótájékoztatót tartottak, kijelentették, még most is lopják a magyar egészségügyet a szocialista és szabad demokrata vezetésű önkormányzatokban. A hatvani polgármester szerint viszont másról van szó: ha az ellenzéki önkormányzatok a népszavazás módszerével élnek, az jelentősen gyengíthetné a kormánypárt kétharmados pozícióját.

2010. augusztus 3., 16:05

Túl van az életveszélyen az a 16 éves diáklány, akit szombatra virradóra életveszélyesen megsebesített Dunaújvárosban egy 34 éves tanárnő; a Szent Pantaleon Kórház - ahol életmentő műtétet hajtottak végre a lányon, s ahol jelenleg is ápolják - a szülők kérésére állapotáról nem adott ennél több információt.

2010. augusztus 3., 14:04

Arra szólította fel az MSZP a kormányt és Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnököt, hogy fejezze be a szakemberek, hivatalnokok "koncepciószerű, indoklás nélküli kirúgását". A szocialista párt mindezt azután közölte, hogy hétfőn Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az MTI-nek megerősítette az InfoRádió azon értesülését, amely szerint a pénteken hivatalba lépő Schmitt Pál a több mint ötvenfős hivatal hat munkatársát tartaná meg.

2010. augusztus 3., 13:22

Tóth Károly volt MSZP-s országgyűlési képviselő maga jelentkezett az ügyészségnél, hogy bemutassa bizonyítékait, és igazolja azt az álláspontját, amely szerint nem követett el semmit az UD Zrt.-ügyben.

2010. augusztus 3., 12:08

Felesleges aggodalom, hogy beköltözik a politika a szerkesztőségek életébe, ellenkezőleg, sokkal távolabb kerül a politika a médiától - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja kedden a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.

2010. augusztus 3., 11:14

„Megjöttünk, rend és közbiztonság lesz.” Így vezette föl belügyérségét Pintér Sándor a választások után. Büntetőcsomagját múlt héten fogadta el a parlament. Pedig a kormány előtte nem vitatta meg azt a kriminalisztika szakértőivel. A törvény több pontja sérti az alkotmányt és a gyermekek jogairól szóló nemzetközi egyezményeket. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

2010. augusztus 3., 08:25

Nem magyarázza az elkövető tettét az általa hangoztatott védekezés, mely szerint csak azért nem állt meg a vele szemben intézkedő rendőröknek, mert nem volt jogosítványa, hiszen ez önmagában csak szabálysértésnek minősült volna – vélekedett Tarjányi Péter, aki szerint a gázoló autójában talált kábítószer ennél sokkal ésszerűbb magyarázat.