2010. augusztus 8., 13:40

Rekordmennyiségű bejelentés érkezett a pénteki vihar nyomán az esztergomi tűzoltóságra. A helyi kapitányság az év kezdete óta – nyilván a szokatlanul szeszélyes időjárásnak is köszönhetően – már több mint 1000 alkalommal vonult ki helyszínre. Eddig a "legproblémásabb" év a 2007-es volt: az egész esztendő leforgása alatt mindössze 760 vonulással.

2010. augusztus 8., 12:11

Pálma de Majjorka háromszázhetven lelkes somogyi falu. Becsületes neve Pálmajor. Egy friss felmérés szerint az ország legszegényebb települése. A háromszázhetven lakos szinte kivétel nélkül cigány. HUSZKA IMRE riportja.

2010. augusztus 8., 09:41

„Utólag, a visszajelzések alapján belátom, hiba volt olyan élénk világos színű zakót és nyakkendőt felvennem azon a nagyon meleg nyári napon a parlamentben, amikor felszólaltam. Ez az öltözék nem odavaló. De a kérdést túldimenzionálták, másrészt jól mutatja a közélet silányságát, hogy erről és nem a felszólalásaimról, munkámról beszélnek közösségi portálokon és blogokon” – mondta a 168 Óra Online-nak a nyári öltözéke miatt az egyik blogon „parlamenti divatdiktátornak” elnevezett fideszes országgyűlési képviselő, Varga István orosházi ügyvéd.

2010. augusztus 8., 04:50

A vasárnap nagy részében a kritériumoknak megfelelő veszélyes időjárási esemény nem várható, bár a vasárnap esti óráktól a Dunántúl nyugati részén kis valószínűséggel kialakulhat zivatar – közölte honlapján az .

2010. augusztus 7., 21:14

A próbarendszámmal közlekedő autókat fogja ellenőrizni a közeljövőben a Vám- és Pénzügyőrség, a rendőrökkel közösen. Az elmúlt években a külföldi rendszámmal közlekedő - többségében luxusautók - keltették fel a hatóságok figyelmét. A regisztrációs adót elkerülni próbálók az újabb tapasztalatok szerint az úgynevezett P-s, vagyis próbarendszám használatára tértek át.

2010. augusztus 7., 19:24

Újságírókat ért fenyegetések és antiszemita kijelentések miatt kér vizsgálatot az MSZP Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől és Pintér Sándor belügyminisztertől. A párt szombaton az MTI-nek küldött közleményében közölte, azt várják el a sajtó- és szólásszabadság, a demokrácia védelmében, hogy haladéktalanul folytassanak vizsgálatot a Magyar Sziget fesztiválon történtekről. A párt utalt arra, hogy sajtóbeszámolók szerint a fesztiválon megfenyegették és emberi méltóságukban megalázták a Hetek című hetilap munkatársait.

2010. augusztus 7., 14:07

Fürjesi Csaba számos szakmai elismerést kapott már. Alkotásai nemcsak magángalériákban, hanem közgyűjteményekben is megtalálhatók. Két évtizede szinte minden esztendőben több tárlata nyílik itthon és külföldön. Nemzetközi művésztelepet is létrehozott. Nemrég elnyerte a Székelyföldi Nemzetközi Grafikai Biennále fődíját. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

2010. augusztus 7., 12:34

Augusztus 1-jétől a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt., Pintér Sándor volt vagyonvédelmi vállalkozása vette át a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) ingatlanjainak az őrzés védelmét – tudta meg a hvg.hu. A hírt az MVM kommunikációs részlegén megerősítették.

2010. augusztus 7., 11:34

Lévai Sándor, Mezőtúr fideszes alpolgármestere nemrég bejelentette: kilép a Fideszből, és független polgármester- és képviselőjelöltként indul az őszi választáson. A pártja ugyanis semmilyen szerepben nem indítja őt az októberi voksoláson.

2010. augusztus 7., 10:54

Nem akar a rendőrség még egy "Mórt", ezért hallgat – írta a Népszabadság forrásai szerint. A rendőrségnek azt is be kellene ismernie, hogy jogilag nem lehet hősi halottá nyilvánítani Magyarországon Gamauf Jánost.