Szegénybélyeg

A CID Cég-Info Kft. 1998 óta minden évben kiadja adatait a magyar települések tiszta jövedelméről. Sorrendben most első Felcsút, az egy főre jutó havi nettó 171 ezrével – megelőzve Budapest II. kerületét. A pálmajori polgár egy közepes minőségű napszemüveg árából, kevesebb mint harmincháromezer forintból hasít.

Felcsút nevét ki ne ismerné e honban? 2008-ban még csak a 336. volt, innen kapaszkodott fel az élre. Lehet, hogy a jövő évi adatokat Monacóéval kell majd összevetni...

Azt viszont kevesen tudják, hogy Pálmajor egy másik miniszterelnökünknek, Boross Péternek a pátriája. Igaz, ő Nagybajomban született, de akkor még Pálmajor is a község (kisváros) része volt. 1992-ben vált le (csak így kaphattak törpe vízművet), s azóta tengődnek az önállóság komiszkenyerén. És van itt minden – mondják –, kocsma, kisbolt, óvoda, iskola (alsó tagozat, összevont csoport). Az égiek sem szűkmarkúak: tavaly szentelték fel kis templomukat, és a térerőre sem lehet panasz.

Pálmajor egyetlen, három kilométer hosszú utca, tisztes távolságban házikók, a sorba jó néhány helyen már belemart az erdő, veszi vissza, ami az övé. A házak között vannak újak, de sok a befejezetlen. Állatot nem mindenki tart, konyhakert is talán a házak felénél ha van.

Senki nem hallott arról, hogy Pálmajor a címlapokra került.

– Cigány falu, nem olvasnak – summáz László, a kocsmáros.

Régen, az ötvenes években összesen négy cigány család volt itt, azok is a beszédes Ricsaj nevű részen, aztán a magyarok szép lassan elvándoroltak, ahogy az lenni szokott.

– Amúgy rendes ember a többségük – folytatja László. – Hitelbe isznak, de segélykor mindig hozzák. Nagyon ritka a balhé, elintézik egymás között, hogy a „tanár néni” meg ne tudja.

Boross Lászlóné polgármester, a „tanár néni” persze mindig megtudja. 1954-ben kezdte a községi iskolában negyvenkét évig tartó pedagógusi pályafutását. A falu különválása óta polgármester, a negyedik ciklusát tölti.

Tavaly somogyi Prima-díjas lett. Már fiatal tanítónő korában megtanulta a beás románt, hogy beszélni tudjon a tanítványaival addig is, amíg megtanulnak magyarul. A tananyagon kívül tanította őket főzni, tisztálkodni, eligazodni a világban. A Romapage hosszú cikkében „sorsfordító magyarnak” nevezi őt és férjét. A névazonosság nem véletlen: ő Boross Péter sógornője.

Nincs elragadtatva attól, hogy Pálmajor nevét felkapta a sajtó.

– A pálmajori emberek semmivel sem szegényebbek, mint a környező falvakban vagy az ország más tájain élők – mondja, s nyilván a többségében romák lakta településekre gondol.

– Még azt is ki merem jelenteni, hogy jobban élnek. Itt nincs nyomor, az emberek dolgoznak, a gyerekek ápoltak, tiszták, nem éheznek. Rend van, nyugalom. Komolyabb bűncselekmény emberemlékezet óta nem volt. Egyetlen pálmajori ember sincs börtönben.

Mind a százhetvenhat iskoláskorú után jár a rendszeres gyermekvédelmi segély. Nagybajommal közösen kilencvenmilliót nyertek óvodafejlesztésre. A kisiskolások ide járnak – harmincnál többen – osztatlan csoportba, a felsősök Bajomba. Van napközi, nyelvi és művészeti oktatás. A középiskolára már „megszóródik” a csapat, legfeljebb nyolcan-tízen érettségiztek az utóbbi években, de szakmát sokan szereztek. Jó páran hivatásos katonák, rendőrök – a szokásos gettókarrier.

Akiket megillet – ők vannak többen –, azok megkapják a rendszeres szociális segélyt és a családi pótlékot. Egyszerre, napi hat órában húsz közmunkást is tud foglalkoztatni egy-egy hónapig a község. Árkot kaszálnak, fát gyűjtenek a községi erdőből az iskola fűtésére. A normatív támogatásokon, pályázati pénzeken túl évi százhúszezer forintból gazdálkodik a falu.

Kilója nyocszáz

A munkaképes korú felnőttek közül – száznál többen vannak – összesen négynek van állandó munkája. István az egyik.

– Kaposváron dolgozom a húskombinátnál. Már persze nem így hívják – nevet. A hatalmas hársfa virágát csipkedi egy műanyag fürdőkádba. – Van rajta legalább egy mázsa, de nem lehet mindet leszedni. Átveszik, nyolcszáz forint kilója. A szárított csalán kétszáz, azt többen gyűjtik. Megvan mindenünk – folytatja. – Persze szerényen élünk, nem szórjuk a pénzt.

Nem hallott arról, hogy a falujuk milyen „megtisztelő” címre tett szert, de – ahogy mások is – kételkedik.

– Van erre jó pár falu, Nikla, Inke, ahol tényleg nagy a nyomor a cigányok között. Pálmajor nem ilyen. Akinek nincs munkahelye, az is dolgozik: hol epret szednek a korpádi hűtőháznak, aztán jön a cseresznye, barack, szilva. Három-négyezer forint között keresnek – jó napszámnak számít. Van, aki az erdőn van, csemetét telepítenek, de kőműves mellett is dolgoznak. Vagy tíz-tizenkét családnak lovai vannak, gazdálkodnak. Persze van olyan is néhány, aki csak a segélyt lesi.

A pénzük nyilván nem jelenik meg a jövedelemindexben – nem állandó bevétel. Egész évre vetítve amúgy nem túl sokat jelent.

Azzal mindenki egyetért, hogy az itt élőkön a rendszeres munka segítene – helyben. De hogy mit csinálnának szívesen, nem tudják. Könnyű legyen, jól fizessen...

Éppoly tanácstalanok, mint a sorsukkal játszó mindenkori kormányok. Fazekas Sándor, a Fidesz minisztere „versenyképes vidéket” akar, a családi gazdaságok felvirágzását: átalakít, felülvizsgál, újragondol. Az a vállalkozó viszont, aki a falu határának döntő részét (vagy ezerötszáz hektárt) birtokolja-bérli, összesen két embert foglalkoztat. A nevét nem szeretné viszontlátni az újságban, de szívesen mesél.

Ott lenne munka

– Egyszerűen nincs több emberre szükség – spekulál. – Amit nyolc-tízen kézi munkával megcsinálnak egy év alatt, ahhoz egy rakodógépnek három nap és harminc liter gázolaj kell. Aki nem fejleszt, öt év alatt kifizeti a munkásoknak a gép árát, és vele szemben nekem lesz egy ötéves, korszerűnek mondható gépem, amely már „csak” a hasznot termeli. Nagy létszámban kétkezi munkaerőt nem tudunk eltartani.

A polgármester asszony sem bízik az agráriumban.

– Ha megvalósulna a Fidesz által tervezett autópálya, az M9-es, talán nyílnának itt büfék, benzinkutak, költözne ide néhány kisebb üzem. Ott talán lenne munka.

Ha valaki, hát Pálmajor megérdemelne egy kis darab autópályát: a választásokon százhuszonnégyen a Fideszre, öten az MSZP-re szavaztak. A Jobbikra lélek sem, az LMP-re egyvalaki – nyilván megtetszett neki az egzotikus betűszó a szavazólapon.

Egybehangzó a válasz a miértre: Pálmajor lakosai a „szocpoltot” várják vissza a Fidesztől, hiszen megígérte. Amíg volt, minden új ház ebből épült.
– Úgy ment ez – mondják –, hogy egy fillért sem kellett felmutatni. A „szocpoltos asszony”, Sz.-né letette a háromszázezret, intézett mindent, nekünk csak alá kellett írni, meg beköltözni.

Elemi tantárgy

Arról nem hallottak, hogy az új rendszerben esetleg nem jár majd alanyi jogon segély, vagy hogy egyeseknek akár a családi pótléka is veszélybe kerülhet. Arról sem, hogy eztán a minimálbér is adóköteles lesz. (Ez utóbbi az egész országnak meglepetés volt.)

De Pálmajor lakói, gyanítjuk, reményeikben csalatkozván sem fognak arra az egy szál végenincs utcájukra vonulni. A türelem itt elemi tantárgy. Boross László tanító néhány falubelivel kettős fasort telepített a tervezett templomhoz – 1955-ben. Mindössze ötvenöt évet kellett várniuk a pálmajoriaknak, hogy a fasorhoz kicsiny templom is tartozzon, addig egy kukoricatáblához „vezetett” az út. Igaz, közben a fák hatalmasra nőttek, néhányat már talán ki is kéne vágni, de „az álom valóra vált”, mondja Boross László.

Ennyi talán a következő ötven évbe is belefér. Álmodni, azt lehet.