Szándékosan gázolt az ámokfutó rendőrgyilkos

Nem magyarázza az elkövető tettét az általa hangoztatott védekezés, mely szerint csak azért nem állt meg a vele szemben intézkedő rendőröknek, mert nem volt jogosítványa, hiszen ez önmagában csak szabálysértésnek minősült volna – vélekedett Tarjányi Péter, aki szerint a gázoló autójában talált kábítószer ennél sokkal ésszerűbb magyarázat.

2010. augusztus 3., 08:25

Az elfogásról készült videófelvételen látottak alapján a rendőrségi szakértő az

ATV-nek úgy nyilatkozott, P. Zoltán valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állhatott, legalábbis erre utal, hogy rengeteg vizet kért és annak ellenére, hogy a rendőrök nem bántották, végig megfeszült pozícióban volt.

Tarjányi szerint ugyanakkor az elkövető tudatánál volt és tisztában volt vele, hogy mit tesz, így szó sincs balesetről. Tudta, hogy el akarják fogni és nyilvánvaló volt, hogy a rendőrök oda fognak menni az autójához, ekkor merül fel a szándékosság kérdése, hiszen ezen a ponton lehetősége volt eldönteni, hogy engedelmeskedik, vagy ellenszegül az intézkedésnek – mondta a szakértő az ATV műsorában.

Megjegyezte, a rendőrségnek megvannak a technikai eszközei egy ilyen ámokfutó megállítására, de egy rutinszerű közúti ellenőrzésnél nem lehet mindent felvonultatni.