Pornós csaj a Gárdában: fejére húzta a kapucnit
Botrány a Gárdában: a pornóügy főszereplője nem lépett ki, a kapitány hazudik. Több fotó is bizonyítja: Kiss Róbert szavai nem felelnek meg a tényeknek.
Hat napja közölt interjút a szélsőjobboldali kuruc.info Kiss Róberttel, melyben a gárdakapitány – egy kitérő válasz után – leszögezte: az ellenkező híresztelések mind alaptalanok, a pornós múltjával márciusban botrányt kavaró Müller Nikolett kilépett a szervezetből. Kiss emellett azt is tagadta az interjúban, hogy a lány valamelyik Gárda-vezetővel ápolna szorosabb kapcsolatot.
Az interjú közlése után egymás után kerültek elő olyan sajtófotók, amelyek rendre cáfolják az isten-haza-család szóhármast hangoztató szervezet vezetőjét. Az egyiken Müller ifj. Kapitány Attila gárdataggal látható; és feltűnik ifj. Kapitány Attila apja is, aki a Gárda egyik vezető beosztású parancsnoka, a nemzetőrség, egy „elit egységnek” nevezett szakasz vezetője.
Bár Kiss úgy fogalmazott, már csak „a média szereti rágcsálni, de már igen nyálas” és alaptalan a felelevenített Müller-ügy, a másik állítását - miszerint a pornós már nem gárdatag - a
beol.huoldal fotója cáfolja: a másfél hete a békéscsabai rendőrség épülete előtt összegyűlt, majd feloszlatott gárdisták között Müller Nikolett is látható, a száraz idő ellenére esőkabátban. Hogy pedig teljes legyen a kép, a fotókon vele szemben id. Kapitány Attila áll. A kuruc.info megjegyzi: mikor Müller észrevette, hogy fotózzák, a kapucnit fejére húzta, hogy eltakarja arcát.Megjelenésük után a fotókról Kiss elismerte, hogy Müller látható rajtuk, és - érdemi válasz helyett - az érintettekhez irányította a kérdezőket - közölte az
ATV hírportálja.