A Google is a rendőrség munkáját segíti a legújabb frissítésével.
Itt az év utolsó hónapja, és már a hóesés is közeleg.
Módosul a közlekedés országszerte, ugyanis az új menetrend több járat esetében is indokolttá vált.
Ideje felkészülni, hogy a tél bekeményít: a hideg mellett jön a csapadék is, az időjárás nem lesz kegyes.
Bár sokan két munkaszüneti napként tekintenek rá, de év végén rövidebbek lesznek a hétvégék.
2024. április 2., 07:56
Kiadták a figyelmeztetést: átvonuló hidegfront mögött napközben még nagy területen fordulhatnak elő viharos (~60-80 km/h, egy-egy helyen akár ~85-90 km/h) széllökések. Kedd reggelig a Dunántúl nyugati harmadában, illetve a délnyugati területeken 20 mm körüli csapadék hullhat.
2024. április 2., 07:45
Kampányt indított az Orbán-kormány, azzal a tanári béremeléssel fényezi magát, amelyre az általa gyalázott Európai Unió adta a pénzt.
2024. április 2., 07:30
A magánorvoshoz járóknak körülbelül 9-10 százalékban van valamilyen magánbiztosítása, a többiek zsebből fizetnek. Egyre többen menekülnek az állami egészségügyből.
2024. április 1., 12:09
A hétfőn délután megérkezett front felhőzete és csapadékzónája északkelet felé lassan elvonul, így mögötte már a reggeli, kora délelőtti óráktól délnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet és süt ki a nap - írja a Hungaromet.hu.
2024. április 1., 11:42
A Mere nevű orosz diszkontlánc levélben közölte, hogy hamarosan Magyarországon is megkezdik a működésüket. Három év alatt állítólag 200 üzletet szeretnének megnyitni, és 700 milliós forgalmat akarnak elérni az országban – írja a haszon.hu.
2024. április 1., 11:28
Június elejét idézte a hőmérséklet hétfő hajnalban – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2024. április 1., 09:50
Nagy Attila Tibor szerint az ellenzéki pártokat rosszul érinti a Magyar Péter-jelenség, így jogos a félelem a részükről.
2024. április 1., 09:37
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerint még nagyon a kampány elején járnak, de „a váratlan visszalépésekben a legnagyobb előélete Karácsony Gergelynek van″. A közlekedési és városmobilitási szakértő többek között a Fideszhez fűződő kapcsolatáról is beszélt a Szabad Európa Rádió adásában, amit az Index szemlézett.
2024. március 31., 18:05
A 13. héten a hatos lottó nyereménye 780 millió forint volt.
2024. március 31., 15:49
A jövő hét elején egy hidegfront hatására többfelé várható eső, erős, olykor viharos szél, több fokkal visszaesik a hőmérséklet.
2024. március 31., 15:11
Megdőlt a 113 éves országos és a 98 éves fővárosi melegrekord, valamint az országos hajnali melegrekord szombaton – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2024. március 31., 08:42
Az idén mozgalmasan indul április a pénzügyekben. Jön a kötelező fizetési kérelem, véget ér a lakásbiztosítási kampány, kivezetnek két kamatstopot, a lakossági állampapírok kamata is csökken, sok banknál pedig emelkednek a díjak – derül ki Bank360.hu összefoglalójából.
2024. március 31., 08:31
A Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint több állomáson már elérte a hőmérséklet a 25 Celsius-fokot, vagyis hivatalosan is nyári nap volt.
2024. március 31., 08:02
Meghalt Tordy Géza színművész - közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.
2024. március 30., 16:08
A honvédelmi miniszter döntését nem indokolta.
2024. március 30., 15:44
Meghalt a XI. kerületi házrobbanás egyik sérültje.
2024. március 30., 14:52
Hajdú Péter a „háttal készült” fotóról közölte, hogy nem ő az.
2024. március 30., 13:21
Az ügy kapcsán Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke bejelentette: rágalmazás miatt bepereli Hadházy Ákost.