Hell Boxing Kings: Berki Mazsi mérkőzése az első ütés után véget ért
Vasárnap visszatért a ringbe Berki Mazsi, aki a Hell Boxing Kings negyeddöntőjében mérkőzött meg az ellenfelével.
Újabb fordulójához érkezett a Hell Boxing Kings, mivel december 1-én újabb negyeddöntőket láthattak a nézők. Ezen a vasárnapon sem hiányozhattak a celebritás kategória versenyzői, most Berki Mazsi szállt ringbe, az ellenfele pedig egy román énekesnő volt.
Berki Mazsi régóta készült erre a mérkőzésre
2023-ban derült ki, hogy Berki Mazsi lehetőséget kap arra, hogy ringbe szálljon a Hell Boxing Kings nemzetközi boxversenyen. A celeb 2023-ben megnyerte a női könnyűsúly kategóriát a Sztárboxban, ezért a sport nem volt ismeretlen a számára. Az elmúlt időszakot szintén felkészüléssel töltötte, nagyon sokat edzett, erről pedig be is számolt a közösségi oldalain.
„Úgy érzem készen állok. Kemény hónapok vannak mögöttem, bármilyen oldalról is nézzük a felkészülésem…Köszönöm, köszönöm Mindenkinek, aki mellettem volt és segített a felkészülésemben. Jöhet az első menet”
– írta Berki Mazsi az Instagramra feltöltött videóhoz, amit a mérkőzés előtt tette közzé.
Berki Mazsi ellenfele Giulia Anghelescu, akit Romániában főként csak Giulia néven ismernek. A Hell Boxing Kings oldalán lévő adatlapból kiderült, hogy Giulia nagyjából 30 éve tevékenykedik aktívan a médiában. Volt már énekesnő, műsorvezető, tartalomgyártó, de mindig keresi az új kihívásokat az életben. A Hell Boxing Kings miatt nagyon motivált, alig várja, hogy feszegesse a határait, és új magasságokat hódítson meg.
Mindketten komolyan vették a felkészülést
A videóban, és a mérkőzés előtti interjú során Giulia elárulta, hogy ez a meccs sok dologról szól számára. Elmondta, hogy részben szerette volna visszaszerezni a formáját. Az énekesnő egyébként még nem boxolt élesben, a Berki Mazsi elleni mérkőzés volt az első alkalom, amikor nem edzésen boxolt.
Berki Mazsi elárulta, hogy a felkészülés időszaka tartogatott számára kihívásokat. Ugyanakkor sokat segített neki, hogy például Istenes Bencével voltak közös edzései, így tudták oldani a feszültséget. A párja, Zoli szintén támogatta, neki szintén köszönhető, hogy át tudott lendülni a nehezebb időszakokon. A celeb azt is megosztotta, ennek a versenynek számára most nagyobb a tétje, hiszen Magyarországot képviselte.
A nők négyszer 1,5 percet boxolnak, és mindketten viseltek fejvédőt. Rögtön az első menetben Berki Mazsi leadott egy erősebb ütést, a kommentátorok szerint állcsúcson találta el Giuliát, a román versenyző pedig nem szerette volna folytatni. A bíró végül lefújta a mérkőzést, ezért Berki Mazsi első meccse a Hell Boxing Kingsben technikai K.O.-val ért végét. Kokó elmondta, hogy ennél csak nehezebb ellenfele lesznek Berki Mazsinak. Az influenszer a mérkőzés után elmondta, hogy Giulia még sosem kapott ütést. Nagy valószínűséggel nem tudott úgy felkészülni az énekesnő, mint Mazsi. Bár Berki Mazsi tudta, hogy ő tapasztaltabb, azért arra számított, hogy a második menetig még legalább tart majd a mérkőzés.
Berki Mazsi azonban már biztosan ott lesz a Hell Boxing Kings elődöntőjében, és elmondta, alig várja, hogy ismét ringbe szálljon. Figyelte a súlycsoportjában a versenyzőket, ezért nagyon készül a következő mérkőzésre.
(Kiemelt kép: RTL Sajtóklub)