Szalay-Bobrovniczky Kristóf indoklás nélkül felmentette a védelmi innovációért felelős miniszteri biztost

A honvédelmi miniszter döntését nem indokolta.

2024. március 30., 16:08

Szerző:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta ki azt az utasítást, ami indoklás nélkül megszünteti Porkoláb Imre Zoltán megbízatását – írja a 444. A dandártábornok 2022 novembere óta látta el a védelmi innovációért felelős miniszteri biztosi posztot. A felmentést a 24.hu  találta meg.

A miniszteri biztosi feladatot Porkoláb Imre Zoltán dandártábornok látta el, akit 2022 novemberében neveztek ki. Porkoláb 200 ezer forint díjazásért látta el munkáját és három fős titkárság segítette. 

Aztán kiderült, hogy mégsem rúgták ki Porkoláb Imrét

A cikik megjelenése után  közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium, amely szerint Porkoláb Imre a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadójának munkatársaként folytatja pályáját, Bíró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó közvetlen munkatársaként.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter március 15-e alkalmából a Szolgálati Érdemjel Babérkoszorúval Ékesített Arany fokozatának adományozásával ismerte el Porkoláb Imre eddigi munkáját, aki jelentősen hozzájárult a magyar védelmi innováció és a hazai védelmi ipar elmúlt két évben elért eredményeihez.

A  csütörtöki Magyar Közlönyben több változás is hivatalossá vált, köztük az, hogy Szentkirályi Alexandra helyére érkezik kormányszóvivőnek Vitályos Eszter, az ő helyét pedig Zsigó Róbert tölti majd be. 

(Kiemelt képünk forrása: Porkoláb Imre dandártábornok hivatalos Facebook oldala)

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.