A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott egy javaslatot, ami alapján sokaknak emelkedne a vízdíj.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) a Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amiben azt kérik a lakosságtól, hogy ajánljanak fel ételt a mentősöknek.
Nem túl barátságos az időjárás: ónos esőtől már kevésbé kell tartani, de azért csúszhat itt-ott, és csütörtökön még melegfront is jön.
A brüsszeli küldöttek a jogállamisági vizsgálat során külön figyelmet szentelnek majd a bírósági reformokra és a korrupció helyzetére.
A BKK közlése szerint, a következő napokban változik a közlekedés a fővárosban, mivel az egyik metró csak rövidített útvonalon közlekedik.
2025. január 30., 14:41
Hamarosan minden megváltozik, már ami az időjárást illeti.
2025. január 30., 14:12
Az államtitkárság akár már idén tavasszal az év végi osztályzatba jelentősen beszámító érdemjegyet adna a diákoknak a kompetenciamérési területnek megfelelő tárgyból. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ezek a tervek rendkívül hátrányosan fogják érinteni az SNI-s és/vagy BTMN-es diákokat – még jobban nehezítve a felzárkózásukat, ezzel párhuzamosan felgyorsítva a leszakadásukat. A Szülői Hang nyílt levélben tiltakozik.
2025. január 30., 12:54
Bár oktatási szervezetek követelték a mobilhasználatot szabályozó rendelet eltörlését, a szaktárca egy könnyed mozdulattal söpörte le a témát az asztalról.
2025. január 30., 11:45
Komoly problémát jelent a Balaton környékén egy kártevő, ami elpusztítja a szőlőt.
2025. január 30., 10:56
Rusvai Miklós elárulta, hogy melyik betegség az, amelyik akár világjárványt is okozhat a jövőben.
2025. január 30., 07:58
Felújítás miatt jövőre leáll a Duna Plaza, amely 2028-ban nyit újra 50 ezer négyzetméteren. Zuglóban új bevásárlóközpont nyílik.
2025. január 29., 15:22
Nem tétlenkedett a rendőrség az elmúlt héten, csak Bács-Kiskun vármegyében több tucatnyi gyorshajtót szűrtek ki.
2025. január 29., 14:34
Több személyes okmány kiállítása drágul vagy éppen fizetőssé válik február 1-től.
2025. január 29., 14:12
Meglehetősen nehéz helyzetet idézhetnek elő a gyógyszerellátást érintő kormányzati tervek, valamint azok megvalósulása.
2025. január 29., 13:23
Az elmúlt időszakban rendkívül keresetté váltak a Bács-Kiskun vármegyei ingatlanok.
2025. január 29., 12:32
Változásra hívták fel az MVM ügyfeleinek a figyelmét, ami a számlázást érinti.
2025. január 29., 12:26
Az Integritás Hatóság indítványára a Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés és versenyt korlátozó magatartás miatt nyomoz egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég gyanús pályázati repülőrajtja miatt.
2025. január 29., 12:06
Újabb, a KRESZ szabályaira teljesen fittyet hányó trend terjed az autósok körében.
2025. január 29., 11:26
A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint, a kormány kiemelt figyelmet fordít a tejtermékek árára.
2025. január 28., 16:22
Klorátot találtak a Coca-Cola egyes termékeiben egy rutinvizsgálat során, így az érintett termékeket a vállalat visszahívta.
2025. január 28., 12:19
Az előrejelzés szerint egyelőre marad a szokatlan tavaszi időjárás.
2025. január 28., 11:53
Az NNGYK közlése szerint több olyan egzotikus betegség is felbukkant hazánkban, amit korábban csak nagyon ritkán azonosítottak.
2025. január 28., 10:56
Másodpercenként átlagosan 100 darab palackot váltanak vissza az emberek a MOHU automatáinál.