2050-re 8 millió alá fogyunk
Magyarország népessége nyolc millió alá csökkenhet 2050-re - figyelmeztetett a Napi Gazdaság egészségügyi konferenciáján Bodrogi József. Az ELTE Egészség-Gazdaságtani Kutatóközpontjának a programigazgatója az InfoRádiónak elmondta: rövid távon csak a bevándorlási politika újragondolása javíthat a helyzeten. Szerinte előbb-utóbb szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy néhány éven belül a roma lakosság száma jelentősen megnő.
Ha mostani trendek nem változnak, akkor a lakosság lélekszáma visszafordíthatatlanul csökkenni fog a következő években - szögezte le a demográfus, aki szerint erre csak a bevándorlási politika újragondolása jelenthet megoldást. Bodrogi József úgy véli, hogy Magyarországot vonzó területté kellene tenni a bevándorlók számára.
Az igaz, hogy a Ratkó-korszaknak nevezett időszak népesebb nemzedéke épp nyugdíjba vonul, azonban ez a generáció, amíg eljutott eddig, nagyon sok értéket teremtett, ráadásul garantálták a gazdaság fejlődésének munkaerő szükségletét. Ez az előny azonban mára megszűnt - fejtette ki a szakember az
InfoRádióban.Olyan országban, ahol nincsenek természeti erőforrások, ott a munkaerő mennyisége és minősége az első számú, növekedést segítő, vagy adott esetben korlátozó tényező - mondta Bodrogi József.
A programigazgató arról is beszélt, hogy a nyugdíjrendszer kétszáz milliárdos pótlásra szorul, hiszen a járulékokból nem folyik be annyi a kasszába, amennyiből biztonságosan lehetne fizetni. Az egészségügyben ennél súlyosabb a helyzet, itt több mint 600 milliárd forint hiányzik - fűzte hozzá.
A családi adózás jelenthetne némi segítséget, jóllehet ez többféle alrendszer összehangolását is igényelné - fejtette ki a demográfus. Hangsúlyozta viszont, hogy az adópolitikai eszközöket kombinálni kell a migrációs csatornák megnyitásával.
Belpolitikai értelemben ez azt jelenti - folytatta Bodrogi József -, hogy le kell nyelni a békát: hiszen csak azokról a földrészekről, országokból tudunk Magyarországra munkaerőt csábítani, ahol fölösleg mutatkozik. Ezek pedig Ázsia és Afrika.
A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy társadalomkutatási rendszerekben létezik egy kérdés, amit nem szívesen emelnek be a politikusok a köztudatba: nevezetesen a roma populáció helyzete.
Arra a kérdésre, hogy Magyarországon hány cigány él, nem ismerjük a választ. Viszont ennek a népcsoportnak a születési száma igen magas, emiatt a következő évtizedekben növekvő roma lélekszámmal kell számolni, ennek minden társadalmi gondjával együtt - figyelmeztetett a demográfus, aki leszögezte azt is, hogy nem tehetünk úgy, mintha nem létezne ez a ránk szakadó probléma.