Fejlesztéseket végez a Telekom, emiatt akár órákra szünetelhet a szolgáltatás bizonyos településeken.
Csütörtökön jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc minden tisztségéről lemond, és visszavonul a közélettől. A DK egykori elnökének a bejelentésére Magyar Péter a közösségi oldalán reagált.
Az űrmérnöki pálya Magyarországon is egyre keresettebbé válik, jelentős karrierlehetőségeket kínálva a műszaki területen tanulóknak és dolgozóknak. Ez az a szakma, amivel milliókat kereshet.
Gyurcsány Ferenc minden politikai tisztségéről lemond.
A kormány korábban bejelentette, hogy az árrésstopot kiterjeszthetik háztartási termékekre. A döntés még nem született meg, azonban nyilvánosságra került a lehetséges termékek listája.
2015. augusztus 12., 12:25
Szombat este durrdefektet kapott a 32-es busz, a detonáció pedig akkora volt, hogy a fölötte lévő ablak kirobbant, írja a . Az Ikarus 280 a BKV legrégebbi típusa, a pórul járt busz bal hátsó kerekénél történt defekt miatt a felnire csúszott a karosszéria, a csuklós jármű pedig megroggyant.
2015. augusztus 12., 11:25
Hová tűnt a honvédek 1,8 milliárdja? – tesszük fel a kérdést e heti címlapunkon, és a lapban a választ is megadjuk egy oknyomozó, elemző írás keretében. A szövevényes történetből kiderül, hogy a Honvéd Egészségpénztár egy olyan bankban tartotta a pénzét, mely bonyolult módon kapcsolódott egy csődbe ment befektetési céghez.
2015. augusztus 12., 10:59
Először túl szűk volt a kiírás, végül a további pályázók ajánlatait nyilvánították érvénytelennek: Jászberényben is Orbán vejének volt cége, az Elios cserélheti ki a lámpákat.
2015. augusztus 12., 09:02
Az MSZP úgy döntött: Jókai utcai székházukat felajánlják a menekülteket segítő civileknek. A Facebookon egyre több karitatív szervezet alakult, és szükségük van raktárakra, adománygyűjtő helyekre. A migránsokat ellátó rendszer Budapesten is tragikusan túlterhelt, sokszor szó szerint az önkéntesekre marad az embermentés. A 168 Óra szerette volna megkérdezni Tarlós Istvánt arról, a főváros miért nem segít a menekülteken. Azt a választ kaptuk: a főpolgármester nyaral.
2015. augusztus 12., 09:01
A múlt kedden egy budapesti intézményben egy ápoló gyilkosságot követett el, és kis híján megölt egy másik embert is.
Gyilkosság történt egy fővárosi idősek otthonában – erősítette meg a rendőrség kedd délután az MTI-nek.
2015. augusztus 12., 07:52
Hatan sérültek meg egy balesetben a veszprémi körgyűrűn.
2015. augusztus 12., 07:49
Módosítana a fegyvertörvényen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes – mondta a KDNP vezére a Magyar Nemzetnek.
2015. augusztus 12., 07:17
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj és 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
2015. augusztus 12., 05:05
Már 30-40 ezer aláírás gyűlt össze ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy negyven év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba mehessenek – jelentette be az MTI szerint Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke kedden Budapesten.
2015. augusztus 11., 19:01
Saját halottjának tekinti Czeizel Endre orvos-genetikust az Emberi Erőforrások Minisztériuma – közölte a tárca kedden az MTI-vel.
2015. augusztus 11., 18:33
Pert indít a Magyar Helsinki Bizottság Kocsis Máté uszító Facebook-bejegyzése miatt – közölte weboldalán a jogvédő szervezet.
2015. augusztus 11., 16:25
A hét végére befejeződik a gyorstelepítésű drótakadály elhelyezése a magyar-szerb határ Csongrád megyei szakaszán, Ásotthalomtól Tiszaszigetig – közölte az építést irányító kihelyezett vezetési elem parancsnokhelyettese kedden Mórahalmon.
2015. augusztus 11., 15:46
2015. augusztus 11., 15:41
Ismét járható a 4-es főút Monorierdőnél, ahol egy kamion és egy mikrobusz ütközött össze kedden délelőtt – tájékoztatott honlapján Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden kora délután.