Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2023. május 8., 14:47
Azonnali kérdésre válaszolta azt, a tüntető gimnazisták a Karmelitánál szerinte megszegték a törvényt, ezért kellett tonfával és könnygázzal oszlatni őket.
2023. május 8., 12:38
Idén egész évben, így télen is megmarad a rezsitámogatás az energiaügyi miniszter szerint.
2023. május 8., 12:24
Pillanatok alatt robbant be egy balatonkenesei hajó, három utasa kis híján, de megúszta.
2023. május 8., 12:17
Lázár Ervin novelláját vagy Petőfi és Tóth Árpád egy-egy versét elemezhették a diákok a magyarérettségi második felében.
2023. május 8., 11:59
Szerdától a benzin ára 555 forint, míg gázolajé 543 forint lesz.
2023. május 8., 11:33
A 95 éves budapesti asszony hitt a vádlott segítő szándékában, cserébe ingatlant és gyümölcsös kertet hagyott volna a férfira.
2023. május 8., 11:03
Egy oktatással foglalkozó weboldal hívta fel a figyelmet a mulasztásra.
2023. május 8., 10:52
A miniszterelnökséget vezető miniszter a tüntetésekről, a CPAC-ről, és a tanárok béremeléséről is beszélt.
2023. május 8., 10:45
Biciklizős kampány, levélírás és borok az idei magyar érettségin.
2023. május 8., 09:36
A felgyorsult ütemű pénzromlás a nyugdíjasokat is sújtja, a NYUSZET-hez érkező levelek alapján az időseknek a hónap végére nem marad pénzük ennivalóra, gyógyszerekre vagy a számlákat kifizetni.
2023. május 8., 09:33
Egy anyuka töltőre tette a gyerekek rollerét, majd elment a boltba, a nagymama vette észre elsőként a füstszagot.
2023. május 8., 09:06
Online és offline is szavazhatnak azok a 14 éven felüliek, akik budapesti lakcímmel rendelkeznek.
2023. május 8., 08:57
Ma magyar, holnap matematika, szerdán pedig történelemmel folytatják a diákok az írásbeli érettségiket.
2023. május 8., 07:47
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. május 8., 07:37
Ma reggel a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló ad számot tudásáról.
2023. május 8., 07:21
Ideiglenes közlekedési rendet vezetnek be a záhonyi vasúti fővonalon Debrecen és Nyíregyháza között hétfő hajnaltól.
2023. május 8., 07:10
Gomolyfelhős, napos, száraz idő lesz. A szél az ország keleti részén erős lesz, a Zemplénben és Bodrogközben viharos széllökések várhatók.
2023. május 7., 18:19
A rendőri erőszak elleni tüntetés szervezői között van a Magyar Anyák akciócsoport, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Nőkért Egyesült és a Tanítanék.