Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.
Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.
Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.
A magyar lakosság körében továbbra is a legfelkapottabb az olyan lakás, amelynek ára nem haladja meg az 50 millió forintot, és legfeljebb kisebb felújítást igénye.
Az időjárás továbbra is száraz és napos marad, a csapadék hiánya miatt pedig egyre súlyosbodik az aszály az ország több térségében.
2024. december 30., 13:50
Az ország nagy részén borult, párás, helyenként tartósan ködös időjárás várható.
2024. december 30., 13:13
Több olyan politikai esemény is történt 2024-ben, melyek aktívan befolyásolták az életünket. Volt itt pedofilbotránytól kezdve az eutanázia elutasításán keresztül egy új párt megjelenéséig minden. Következő cikkünkben ezeket szedtük csokorba.
2024. december 30., 13:08
Hiába 2024 utolsó napja a holnapi, így sem nem maradunk üzemanyagár-változás nélkül.
2024. december 30., 12:02
A MÁV-ot és a versenytársait nyolc szempont alapján értékelték.
2024. december 30., 10:52
Az Oxford University Press után az MTVA vezérigazgatójának felügyelete alatt működő Montágh Testület döntést hozott arról, hogy mi legyen a 2024-es év szava hazánkban.
2024. december 29., 15:28
Az év utolsó hétfőjének időjárását egy gyenge hidegfront uralja. Ködös, párás idő lesz, továbbra sem érdemes számháborút tervezni szilveszteri mulatságként. és az ónos szitálást sem ússzuk meg.
2024. december 29., 09:00
A dubai csoki újjászületett egy nagykanizsai cukrászmester nem mindennapi ötlete alapján.
2024. december 28., 15:15
A vasárnapi időjárás kemény fagyokat hoz, és nappal sem fogunk átmelegedni. Keleten marad a köd, nyugaton a napos időjárás.
2024. december 28., 13:33
Léket kapott és elsüllyedt a karácsonyi boltzárás után a visszaváltási rendszer Budapesten. Az automaták vagy megteltek, vagy nem bírták a rohamot, és elromlottak.
2024. december 28., 12:50
Fokozott rendőri jelenlétre számíthat az, aki szilveszterkor autóba ül. Akár a jogosítványa is bánhatja, ha ittas vezetésen kapják.
2024. december 28., 09:30
Keleti Ágnest még szerdán szállították fővárosi otthonából a budapesti Honvédkórházba, szívelégtelenséggel és légzési nehézségekkel.
2024. december 28., 09:00
2024-ben több fontos változás is történt az öregségi nyugdíj tekintetében. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
2024. december 27., 15:16
Nagyon sok a probléma az egyik csomagküldő szolgálattal. Volt olyan, aki a karácsonyra rendelt csomag helyett teljesen mást kapott.
2024. december 27., 14:16
A nyugdíjasok hamarosan igényelhetik a méltányossági nyugdíjemelést, amire 2025-től sokkal többen lesznek jogosultak.
2024. december 27., 13:19
Emelkedik januártól a tanárok bére, most a Belügyminisztérium szólalt meg az ütemtervről.
2024. december 27., 10:59
A hét elején csapadékos volt az időjárás, ám az év utolsó napjaira megérkezik az köd.
2024. december 27., 10:38
Mire érdemes figyelni egy elbaltázott karácsonyi ajándék kapcsán, azt mikor és hogyan vihetjük vissza a boltokba? A következőkben erre adunk választ.
2024. december 26., 16:11
Egy sérült vízcső miatt másfél hétig nem jűr a 4-es -os villamos.