2009. augusztus 8., 05:11

A pártállami időkben együtt dolgozott a kádári titkosszolgálattal Manherz Károly, az oktatási tárca szakállamtitkára - derítette ki a Magyar Nemzet.

2009. augusztus 7., 20:06

Az MSZP budapesti szervezete az országos elnökségtől szabad kezet kapott arra, hogy szorgalmazza a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyeinek kivizsgálását, és levonja az abból eredő személyi konzekvenciákat - tudta meg az MTI szocialista forrásokból pénteken.

2009. augusztus 7., 15:48

Bajnai Gordon miniszterelnök osztozik a kislétai áldozat hozzátartozóinak fájdalmában és roma honfitársai aggodalmában. A kormányfő az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy a szélsőségesek visszaszorítása, a társadalom összetartása és a cigányság helyzetének javítása nemzeti felelősség.

2009. augusztus 7., 14:38

Református gyászszertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében helyezik örök nyugalomra a kislétai gyilkosság áldozatát, a 45 éves Balogh Máriát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében pénteken – tudósított az MTI.

2009. augusztus 7., 14:16

A Jobbik kormányzásra készül, a Fidesszel együtt is vállalja ezt a szerepet, amennyiben a kormányprogram a Jobbiké lesz - jelentette ki csütörtökön Vona Gábor.

2009. augusztus 7., 11:15

Egy brit fapados légitársaság Tel-Avivból Manchesterbe tartó járata kért műszaki okok miatt leszállási engedélyt Ferihegyen; a gépen senki sem sérült meg, az utasokért mentesítő gépet küldenek - közölte a repteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs vezetője pénteken.

2009. augusztus 7., 10:20

Kilenc százalékkal kevesebb országos napilapot vásároltak az év második negyedében Magyarországon, mint egy esztendővel korábban - tudható meg a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) legfrissebb gyorsjelentéséből.

2009. augusztus 7., 10:20

Még életbe sem lépett, el is vérzett a bankokat szabályozó törvény. Amúgy sem kedvelték sokan. Helyette jön a két hónapos – az egyoldalú szerződésmódosítást tiltó – önkéntes moratórium, szeptembertől pedig a kormány és a Bankszövetség által kidolgozott „banki kódex”. Bevezetik a pénzügyi ombudsman intézményét. Hangulatjavító intézkedésről van szó, vagy észszerű önszabályozásról? Korlátozhatja-e a modern állam a bankvilág önállóságát? BUJÁK ATTILA írása.

2009. augusztus 7., 08:49

Hunvald György erzsébetvárosi polgármester előzetes letartóztatásának három hónappal történő meghosszabbítását kezdeményezte a VII. kerületi ingatlanpanama kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség - tudta meg a Népszava.

2009. augusztus 7., 06:15

A Nyírő Gyula Kórház főigazgatója szerint orvos igazgatójuk helyezett el beteget a fővárosi intézmény területén működő magánklinikán, ott, ahol a rendőrségi rajtaütés idején illegális őssejtterápiát akartak végrehajtani - ismerteti a pénteki Népszabadság.

2009. augusztus 6., 21:15

- Kolompár Orbán álljon félre, mert "teher a cigányság számára" - mondta Kozák János, a Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetségének (Macifész) elnöke, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) általános elnökhelyettese csütörtökön a roma aktivisták fórumán a Veszprém megyei Nemesszalókon.

2009. augusztus 6., 19:30

A kormánynak azonnali beavatkozásra kell elszánnia magát az egészségügyben a szakellátás és a kórházak fenntartható, biztonságos működéséért - közölte Mikola István (Fidesz) országgyűlési képviselő.

2009. augusztus 6., 16:30

- Kihegyezett végű rövid bottal támadták meg a hírlapárust Salgótarján belvárosában, a 35 éves tettest elfogta a rendőrség, az árus könnyű sérülést szenvedett - számolt be a városi kapitányság bűnügyi igazgatója csütörtökön az előző napi rablási kísérlet részleteiről.

2009. augusztus 6., 15:30

- Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) szeptemberben távozó főigazgatója szerint van "személyi átfedés a Mucuska-gate és az UD Zrt.-ügy között"; a főigazgató a Magyar Narancs csütörtökön megjelent számában azt nyilatkozta, hogy az a munkatárs, aki annak idején érintettje lehetett a Mucuska-ügynek, szerepel abban a feljelentésben, amit tavaly az adatgyűjtési ügyben tett a rendőrségen.