Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2021. június 26., 13:47
De kerül bele egy kis sorosozás is.
2021. június 26., 13:07
Csaknem 100 programon vehetnek részt az érdeklődők.
2021. június 26., 12:00
Tucatnyi helyi szervezet készíti elő a hétvégén, hogy kollektívan kilép a Magyar Szocialista Pártból – tudta meg a 168.hu. Információink szerint így kívánnak tiltakozni az MSZP vezetőségének kizárási hullámára.
2021. június 26., 11:39
Több mint 125 milliárdos állami tőkeinjekciót kapott a Balaton, de Guller Zoltán szerint ne támogassa a turizmust a kormány.
2021. június 26., 11:32
A belső és középső forgalmi sávot lezárták.
2021. június 26., 09:38
A floridai Orlandóban álló Pulse Nightclubban öt éve 49 áldozatot követelt egy fegyveres mészárlás.
2021. június 26., 09:22
Keményen berontott a zivatarokkal érkező hidegfront. És a java még csak most jön.
2021. június 26., 08:27
Egyelőre nem tudni a baleset okát.
2021. június 26., 08:13
Akár 80 kilométer per órás szélrohamok is lehetnek.
2021. június 26., 07:45
Az autósoknak érdemes indulás előtt tájékozódni.
2021. június 25., 22:25
Volt, ahol a kéménybe csapott a villám.
2021. június 25., 21:52
A két új atomerőművi blokk 2029-ben és 2030-ban kezdheti meg kereskedelmi üzemét Pakson – mondta a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Szekszárdon.
2021. június 25., 21:25
A hidegfront elérte az országot. Egymást érik a szupercellák.
2021. június 25., 19:06
A legmagasabb fokú riasztást adták ki, mert rövid időn belül jelentős kockázatú események várhatóak.
2021. június 25., 18:40
A főpolgármester szerint a független képviselő korrupcióellenes munkája fontos, de Zuglóban a helyi közösséget képviselő politikusoknak kell indulniuk.
2021. június 25., 18:14
A másfél mázsás, kőből faragott lövedék teljesen ép maradt.
2021. június 25., 18:08
A szivárványos Netflix-kultúra ellen hirdetett etikai háborút.
2021. június 25., 17:31
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint ellenkezik az alaptörvénnyel a DK frakcióvezető-helyettesének törvényjavaslata, amely az egyházon belüli pedofil bűncselekményeket tárná fel.