Török kori ágyúgolyót találtak a Lánchídnál a Dunában

A másfél mázsás, kőből faragott lövedék teljesen ép maradt.

2021. június 25., 18:14

Szerző:

A BKK közleménye szerint az ágyúgolyó kiemelésével befejeződött a Lánchíd környezetében a Duna május közepe óta tartó fém- és lőszermentesítése. A 150 kilogrammos, 55 centiméter átmérőjű kőgolyót először óvatosan kiemelték a kavicságyból, a víz felszínére hozva hajóra emelték, majd átszállították a Lánchíd pesti hídfőjéhez, ahol toronydaru segítségével a múzeum teherautójára tették – írták.

A BKK emlékeztetett, a budai oldalon májusban már kiemeltek egy szintén ép, kőből faragott, 36 centiméter átmérőjű ágyúgolyót. A korabeli lövedékek általában darabokra estek a várfalba csapódáskor, ezért ép állapotban csak ritkán kerülnek elő – olvasható. A közlemény szerint a másfél hónapig tartó roncskutató és tűzszerészeti búvárfelderítés során kétszer második világháborús bombát találtak, a budai és a pesti oldalon pedig felszínre kerültek középkori és török kori kerámiatöredékek is. A leletek a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják majd.

A Lánchidat és környezetét a rekonstrukciós munkák miatt június 16-án hajnali négy órakor zárták le teljesen a gyalogos és a közúti forgalom elől. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a járdák azonban a felújítás 2023-as befejezéséig munkaterületek maradnak.

 

(Kiemelt képünk: Másfél mázsás török kori ágyúgolyót emeltek ki a Lánchíd alól, ezzel befejeződött a Duna fém-és lőszermentesítése. Forrás: BKK)