Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2015. augusztus 18., 15:04
Rendőrök ezrei védhetik majd az ideiglenes határzárat – jelentette be sajtótájékoztatóján Lázár János.
2015. augusztus 18., 15:00
A Nemzeti Sport információi szerint a csapat hétfői edzésén koponyasérülést szenvedett Filip Pajovics állapota olyan súlyos, hogy még az élete is veszélyben lehet. A játékos egyik csapattársával ütközött a Vidi.hu hétfői közleménye szerint.
2015. augusztus 18., 14:17
168 Óra címlapján ezen a héten Szent István szobra látható. Munkatársunk elképzelte, mi történne, ha a nagy király feltámadna és látogatást tenne a mai Magyarországon. Ünnep és politika kapcsolatával foglalkozik másik cikkünk is, amelyben Fónagy Zoltán történésszel beszélgettünk arról, hogyan befolyásolta a hatalom az elmúlt évszázadok során augusztus 20-a ünnepét.
2015. augusztus 18., 14:17
Az MSZP szerint a kormánynak 100-120 milliárd forint plusz költségvetési forrást kellene előteremtenie az egészségügynek, ahelyett hogy lényegtelen rendeleteket bocsát társadalmi vitára.
2015. augusztus 18., 12:42
...vihart arat. Attól tartok, kormányunk nem ismeri ezt a magyar közmondást – jártasabb a dakota kultúrkörben.
2015. augusztus 18., 12:40
A hétfő este lecsapó vihar során beszakadt az útburkolat a budapesti Fővám téren.
2015. augusztus 18., 11:42
Áramütés kockázata miatt visszahívja a Patrull elnevezésű éjjeli lámpát az IKEA – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2015. augusztus 18., 11:11
Megdöntötte a legendás Capablanca világrekordját a 87 éves Sinka Brigitta: 13 600 gyerekkel, felnőttel játszott szimultánt hosszú élete során. Megesett, hogy kétteremnyi partnerrel sakkozott egyszerre nyolc órán keresztül: nem evett, mert az álmosít, a kávé meg a cukros limonádé tartotta benne a lelket. Hogy miért maradt egész életében egyedül, és most mégis milyen lakodalomra készül Bici néni? Elmondta, amikor nála jártunk.
2015. augusztus 18., 10:30
Sajnos nem tudom, hogy kihez fordulhatnék elkeseredésemben, így Önökhöz fordulnék. Írtam egy levelet a Magyar Közútnak és elképesztő választ kaptam tőlük, amit azért nem oszthatok meg, mert jogi útra terelnék a titoktartási kötelezettség miatt. Nem is értem, hogy tehetnek ilyet, ugyanis így nincs módom esetlegesen továbblépni.
2015. augusztus 18., 10:02
Fiatal, tehetséges színész volt a Sziget Fesztivál területén meghalt német fiatal, írja a .
2015. augusztus 18., 09:33
Zsíros üzletet adott a megbízható kaszinótulajdonosok kezébe a kormány: a kormányzati becslésnél is jobban megy a biznisz.
2015. augusztus 18., 09:06
A Demokratikus Koalíció szerint Európa számára kiderült, hogy a menekültek ellen hónapok óta „gyűlöletkampányt” folytató magyar miniszterelnök nem érdekelt a migráció csökkentésében, nem érdekli az európai határok védelme.
2015. augusztus 18., 07:10
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több járata terelőúton vagy egyáltalán nem közlekedik egyes szakaszokon a hétfő esti vihar miatt.
2015. augusztus 18., 05:04
Időközi választást tartanak szeptemberben Angyalföldön a Dagály strand környékén, a korábbi helyi képviselő halála miatt – írja az Index. Nem esélyes itt a Fidesz, nem is indul a választáson, KDNP-s jelölt viszont van.
2015. augusztus 17., 21:21
Folyamatosan érkeznek a bejelentések a fővárost is elérő esőzések miatt a 105-ös segélyhívó számra – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) szóvivője pénteken az MTI-t.
2015. augusztus 17., 21:00
Mészáros Lőrinc cége egy másik céggel együtt nyerte meg a GYSEV Zrt. 236 millió forintos nyílt tenderét. A feladat két vasútállomáson a vasúti felsővezetékeket érintő munkák elvégzése. A nyertes céget Mészáros 2013-ban egy felcsúti autószerelőtől vette meg – tudta meg a Hir24.