Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2025. március 17., 10:21
Bemutatták azt a szavazólapot, amin az állampolgárok Ukrajna EU-s csatlakozásáról dönthetnek.
2025. március 16., 13:07
A gyermekbántalmazási eset Kecskemét egyik magánóvodájában történt, az ügyben rendőrségi eljárás indult.
2025. március 16., 12:09
Közzétette legfrissebb statisztikáját a MÁV arról, hogy mennyit késtek a járataik az elmúlt hónapokban.
2025. március 16., 09:32
A jelenlegi KRESZ-szabály szerint egy másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő a megálláshoz. Ez változna most meg.
2025. március 15., 17:42
Az idei március 15-ei ünnep sem múlhatott el politikai beszédek nélkül. Megszólította szavazóit Karácsony Gergely, Orbán Viktor és Magyar Péter is, de vajon melyikük szónokolt a legjobban? Döntsön a 168.hu szavazásán!
2025. március 15., 17:22
Magyar Péter szerint aki a saját hazáját becsapja, annak a történelem szemétdobján a helye.
2025. március 15., 14:57
A tavasz gyönyörű látványosságai közé tartozik a japán cseresznyefa, a sakura virágzása. Magyarországon is megcsodálhatja az elragadó szépségű fa virágzását, mutatjuk, hol.
2025. március 15., 12:39
Megtartotta harciasnak szánt, de végül fenyegetőzésekkel teli ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök is.
2025. március 15., 11:16
Elhangzott az első ünnepi beszéd, a sort Karácsony Gergely főpolgármester kezdte meg egy YouTube-ra feltöltött videóval.
2025. március 15., 09:29
Érdemes felkészülnie az ünneplőknek a március 15-i változásokra, az időjárás ugyanis nem lesz túl kegyes a magyarokkal, a közlekedés változik, a legtöbb bolt zárva tart, és a patikák sem várják tárt kapukkal a vásárlókat.
2025. március 15., 08:55
Hamarosan kezdetét veszi a MÁV hét nagyállomásának felújítása és funkcióbővítése.
2025. március 14., 14:46
Baj van egy sokak által használt gyógyszerrel, ezért visszahívták.
2025. március 14., 14:41
A kormány sarkalatos törvény bevezetését tervezi, amely korlátozná, hogy kik vásárolhatnak ingatlant a Balaton és a Velencei-tó környékén, ezzel védve a helyi közösségeket és megelőzve a spekulatív ingatlanfelvásárlásokat.
2025. március 14., 13:34
A kormány döntést hozott, mivel betiltanak egy élelmiszert hazánkban.
2025. március 14., 13:15
Az idei évben is lesz lehetőség az ingyen jogosítvány megszerzésére.
2025. március 14., 12:37
A kéményseprők bére nem tör olyan magasságokba, mint maguk a kéményseprők.
2025. március 14., 12:35
A hétvégén változékony lesz az időjárás. Az ország egyik felén tavaszias, napos idő várható, de sok zivatarra, záporra számíthatunk.
2025. március 14., 11:45
A magyar űrhajós hamarosan utazhat, és a NASA jóváhagyásának köszönhetően egy magyar édességet is magával vihet.