Karácsony Gergely ünnepi beszéde: a hatalom szorong és ijedt, egyre több a visszafojtott harag

Elhangzott az első ünnepi beszéd, a sort Karácsony Gergely főpolgármester kezdte meg egy YouTube-ra feltöltött videóval.

2025. március 15., 11:16

Szerző:

Karácsony Gergely főpolgármester március 15-i beszédében Molnár János asztalossegéd történetét idézte fel a Facebook-oldalára feltöltött ünnepi videójában. Szerinte a férfi 1971-ben, a Petőfi-szobornál való éneklésével mutatta meg, hogy „hogyan nem szabad engedni a 48-ból.” Hiszen ő a korszak hatalmának szemében „eleve gyanús volt, mert fiatal volt és nem kifejezetten a szürke arcú öltönyösök közül való.” Amikor viszont a Petőfi-szobornál a Himnuszt és 1848-as dalokat kezdett énekelni, egyre többen csatlakoztak hozzá, de végül a rendőrség közbelépett, és többeket letartóztattak. Ennek kapcsán Karácsony Gergely hangsúlyozta: „A hatalom márciusa oly sokszor próbálta legyűrni március hatalmát,” de a szabadságvágy mindig felülkerekedett.

Karácsony Gergely sem enged a 48-ból?

A főpolgármester a beszédében kitért a jelenlegi politikai rendszerre is, mely szerinte ismét az elnyomás eszközeit alkalmazza. „A szorongó és ijedt hatalom, amely elöregedett eszméit, mozdulatlanná tokosodott struktúráit félti milliók vágyától és reményétől, és egyre többek visszafojtott haragjától.” Karácsony Gergely szerint a hatalom ma is kitiltásokkal, megosztással és uszítással igyekszik megtartani uralmát, de valójában „ez a régi-új fenyegetés mindazoknak szól, akik nem engednek a 48-ból.”

Március 15-i beszéde végén Budapest főpolgármestere hangsúlyozta, hogy a szabadság nemcsak egyéni, hanem közösségi felelősség is: „Mert vagy együtt vagyunk szabadok, vagy sehogy.” Ehhez hozzátéve arra buzdította a hallgatóit, hogy álljanak ki a közös értékekért és egymásért, mivel „amikor bármely etnikai, vallási, szexuális kisebbség jogait védjük, akkor a saját szabadságunkat is védjük.”

Fontos kiállni a szabadságért, az emberi méltóságért

Beszéde lezárásként Karácsony Gergely a szabadság és emberi méltóság melletti kiállás fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, „ha nem hagyjuk magukra azokat, akiknek volt is, van is bátorságuk kiállni az önbecsülésükért, kiállni a közösségükért, kiállni a szabadságért, akkor az egymásba fonódó halk mondatok mennydörgéssé erősödhetnek.”

(Kiemelt képünkön Karácsony Gergely főpolgármester látható. Forrás: Karácsony Gergely hivatalos Facebook-oldala)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.