Az időjárás ezúttal a természetnek kedvez.
Már most időszerű a szúnyogok irtása, de a lakosság is sokat tehet a szaporodásuk megakadályozásáért.
A NAV újabb átfogó vizsgálatokba kezd.
Egész Budapest közlekedésére hatással lehet ez a korlátozás.
A BKK egyre többek számára igyekszik megkönnyíteni a közlekedést, egyes szolgáltatások ingyen is igénybe vehetőek.
2021. június 7., 21:12
A publicista két budavári lakást kapott egy pilisi faházért cserébe, a momentumos Buzinkay György szerint így nagyjából 140 milliót kellene érnie a 70 négyzetméteres háznak.
2021. június 7., 21:11
A férfi, miután lebukott, a bíróságon sem volt hajlandó megjelenni, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.
2021. június 7., 19:43
Az 5. választókerületben még így is négy versenyző száll be az előválasztási meccsbe, de úgy tűnik: nem ez lesz a meglepetések vidéke. A Párbeszéd pártigazgatója visszalépett a DK erős belvárosi emberének a javára.
2021. június 7., 19:36
A részvétel kizárólag védettségi igazolvánnyal lesz lehetséges.
2021. június 7., 18:29
A 2020. évi 257 ezer mozielőadás csaknem fele volt az egy évvel korábbinak, és 130 premierfilmmel kevesebbet is mutattak be itthon, mint 2019-ben.
2021. június 7., 17:49
Fogházbüntetésre ítélték egy mezőgazdasági vontató vezetőjét egy ötéves kislány halála miatt.
2021. június 7., 17:19
A hivatal a Magyar Nemzet szerint még hétfőn felveheti a kapcsolatot a Corvinus Egyetemmel.
2021. június 7., 16:52
Elmaradt a Jakab–Kövér párbaj, de így sem volt unalmas a parlament ülése. Burány Sándor például a felszólalásában azt mondta, a Fudan Egyetem budapesti kampusza „a kínai termékek többségével ellentétben nem kici és nem ocó”.
2021. június 7., 15:51
20 országban kerülhet kereskedelmi forgalomba az mRNS alapú oltás.
2021. június 7., 14:41
Az álnemzeti kormány bármikor kész kiszolgálni az orosz vagy kínai érdekeket – jelentette ki az LMP frakcióvezetője.
2021. június 7., 14:37
Firgun – héber kifejezés, azt jelenti, önzetlen elismerés: ezen a néven hozott létre az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség kulturális alapot, ami a hektikus és kiszámíthatatlan, ráadásul kevés állami támogatás mellett kínál több területen kizárólag szakmai elbírálású pályázati lehetőséget.
2021. június 7., 14:12
Az előválasztáson a DK támogatásával induló Rig Lajos korábban cigányokról készült előítéletes fotósorozatokkal és fajgyűlölő összeesküvés-elméletekkel házalt – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
2021. június 7., 13:58
„Annál nagyobb vitákat nehezen tudok elképzelni, mint amekkorák a Fideszen belül vannak” – mondta az államtitkár.
2021. június 7., 13:49
Több mint 70 százalékkal esett vissza a látogatók száma és a jegybevétel az előző évhez képest.
2021. június 7., 12:56
Az infektológus főorvos szerint azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik nem oltatták be magukat.
2021. június 7., 12:39
„Gyere vissza, ez még él!” – kiabálta az egyik vádlott a másiknak, hogy segítsen neki megölni az idős asszonyt, miután megverték és levették aranygyűrűit.
2021. június 7., 11:58
A 62 éves nő már régóta pszichiátriai kezelés alatt állt, szilveszterkor hajnalban megölte anyját, majd elmondta a szomszédainak.
2021. június 7., 11:47
A két gyanúsított, egy férfi és egy nő előzetes letartóztatásba került.