2008. szeptember 22., 14:47

Négyszáz BKV-jegyet vettek tegnap este két óra alatt az Etele téri jegypénztárban. Nagy ügy – gondolhatnánk-, hiszen az egy forgalmas végállomás, vonatok, buszok, villamosok csomópontja, óránként akár több ezer ember átszállóhelye, miért ne vennének jegyeket? Egészen egyszerűen azért, mert nem szoktak. Különösen nem vasárnap, és főleg nem este. Tegnap is csak azért tették, mert húsz biztonsági őr állt a 7-es és a 103-as buszok ajtaja előtt – később a 18-as villamosnál is -, s csak azokat engedte felszállni, akiknek érvényes jegyük vagy bérletük volt – tudtuk meg Regőczi Miklóstól, a BKV vezérigazgató-helyettesétől.

2008. szeptember 22., 11:49

A médiapiacon a jövőben vége lesz a hagyományos tévék fölényének, a földi sugárzás egyre inkább háttérbe szorul majd a kábelhálózatok nyújtotta digitális választék, valamint az online és a mobil tartalmak mögött. Nálunk ez legfeljebb évek múlva várható, de a fejlődés idehaza is elkerülhetetlen - legalábbis ez derült ki egy hét végi beszélgetésen, amelyen több nagy szolgáltató vezetője vett részt.

2008. szeptember 22., 11:05

Dolgozott a Magyar Rádiónál, a Népszavánál, a Magyar Hírlapnál, az ATV-nél, de legtovább a Magyar Televíziónál. Rámenős, kemény, ugyanakkor nagyon érzelmes ember. Sokakkal vitába és perbe került, úgy a politikában, mint a civil életben. A TV ügyvédjében egyszer elsírta magát. Juszt Lászlóval beszélgettünk.

2008. szeptember 22., 09:14

Az SZDSZ két korábbi vezető politikusa, Dornbach Alajos és Lotz Károly úgy véli: létrejöhet valamiféle megegyezés a korábbi koalíciós pártok között. Mert voltaképp nincs feloldhatatlan ellentét a két párt gazdaság- és társadalompolitikai programja között. Ám ha a liberálisok megbuktatják a költségvetés törvényjavaslatát, aligha kerülhető el az előrehozott választás. PUNGOR ANDRÁS írása.

2008. szeptember 21., 22:03

- A Fidesz álláspontja szerint le kell állítani a Nemzeti Tankönyvkiadó még állami tulajdonban lévő részének eladását - mondta a párt oktatási munkacsoportjának vezetője vasárnap, budapesti sajtótájékoztatóján, melyről az MTI tudósított.

2008. szeptember 21., 20:51

Kritikus állapotban kórházban fekszik Illovszky Rudolf, a Vasas labdarúgócsapatának egykori legendás játékosa és edzője, volt szövetségi kapitány.

2008. szeptember 21., 19:37

A kormány hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a távhő-támogatásról szóló törvényjavaslatot - tudta meg kormányzati forrásból az MTI.

2008. szeptember 21., 18:36

Az átkosnak is nevezett múlt rendszer előszeretettel helyezte tele környezetét ötágú vörös csillagokkal, hivatkozva a nemzetközi munkásmozgalomra és -osztályra, amelynek feltehetőleg semmi más igénye nem volt, mint egy ötágú csillag lehetőleg minden épület homlokzatán -- írja a 168 Óra egyik olvasója.

2008. szeptember 21., 16:18

Gyurcsány Ferenc szerint parlamenti vita során még változhatnak a Megegyezés című programban szereplő adóval kapcsolatos elképzelések, ahogyan az Országos Érdekegyeztető Tanács javaslatára is módosultak az eredeti tervek. Erről a miniszterelnök a kapcsolat.hu-nak adott interjújában beszélt.

2008. szeptember 21., 12:48

A Budakalászi Polgári Körök Szövetsége a hétvégén ünnepélyes keretek között – Fricz Tamással, Grespik Lászlóval, Kondor Katalinnal, Papp Lajossal, Morvai Krisztinával stb. – kezdte meg az aláírásgyűjtést, amely a parlament önfeloszlatására és előrehozott országgyűlési képviselő-választásra irányul. Egyes balliberális aggodalmak szerint akár el is fajulhatott volna a dolog. Kalászi polgárnak azonban akkor is ott a helye egy ilyen eseményen, ha maga is az aggódók közé tartozik. SZTANKAY ÁDÁM írása.

2008. szeptember 21., 11:21

A törvényhozók ott folytatták, ahol abbahagyták. Az ellenzék beszólt és kivonult, kormánybuktatásról és a parlament feloszlatásáról álmodott. A liberálisok Gyurcsány ellen beszéltek, csapdát sejtettek, MDF–MSZP-összeborulást emlegettek, és mégis elutasították az előrehozott választás ötletét. A folyosókon párthovatartozástól függetlenül az Almássy-gate volt a slágertéma. A parlamenti szezonnyitót PUNGOR ANDRÁS követte végig.

2008. szeptember 21., 10:25

- Személyautó gázolt el két gyalogost a Borsod megyei Mályi térségében szombaton késő este; a balesetben az egyik férfi a helyszínen életét vesztette, a másikat súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba - mondta a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa az MTI-nek.

2008. szeptember 21., 09:54

Ígérete ellenére nem emel hétfőn kordonokat, és nem állít biztonsági őröket sem a 4-es, 6-os villamos megállóiba a BKV – tudta meg a 168ora.hu. Legalábbis addig nem, míg alaposan meg nem vizsgálják a bliccelők ellen kitervelt szigorítás technikai hátterét. A tervezetet fővárosi ellenzéki politikusok is kritizálták.

2008. szeptember 21., 07:15

- Tizenöt tüntetőt állított elő a rendőrség szombaton a fővárosban, két randalírozót feljelentettek. Összesen öt rendőr sérült meg az utcai összecsapásokban - tudta meg Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) az MTI.