Az SZDSZ-frakció lelkiismeretén múlik a kormány sorsa

Dornbach Alajos az SZDSZ alapító tagja. Volt ügyvivő, vezette a párt országos tanácsát is. Mára visszavonult párttisztségeiből. Jelenleg ismét „civil”: ügyvéd. Márciusban aláírta azt a nyílt levelet, amelyben értelmiségiek tették le voksukat Gyurcsány Ferenc reformjai mellett. Állítja, ma sem tenne másként. És nem ért egyet azzal, amit Fodor Gábor csinál.

– Szakértői kormány egyszerűen nem létezik politikai, többségi parlamenti támogatottság nélkül. Fodor olyan helyzetbe lavírozta magát, amelyből nehéz visszakozni. Ezzel az SZDSZ-t nehéz helyzetbe hozta, és elbizonytalanította a párt támogatóit.

Az SZDSZ-alapító úgy véli, ha a liberális párt megbuktatja a költségvetési törvényjavaslatot, aligha kerülhető el az előrehozott választás.

– Ez pedig az SZDSZ politikai öngyilkosságát is jelenti, hiszen köztudomású: szavazóink többsége – minden felmérés szerint – ellenzi az előrehozott választást. Ami egyébként a szabad demokraták parlamentbe jutásának az esélyeit is kockáztatja – teszi hozzá Dornbach.

Ő kompromisszumot vár a liberális és a szocialista pártelnöktől.

– Biztosra veszem: ha ebben a helyzetben az SZDSZ legutóbbi küldöttgyűlésének a tagjai szavaznának, ők is a kompromisszumot támogatnák. A szabad demokrata országgyűlési képviselők többsége nem ért egyet Fodor Gáborral.

Dornbach azt is mondja, bár létezik frakciófegyelem, ilyen súlyos kérdésben minden képviselő a meggyőződése és a lelkiismerete szerint szavazhat. Mert nem szakpolitikai kérdésről van szó. Ebben az esetben a frakciótagokra nézve nem kötelező az ügyvivői testület döntése.

Gyurcsánynak viszont – vélekedik a liberális ügyvéd – azt kellene felismernie: nem szabad visszalépni. Számos európai állam példája is ezt mutatja. A kilencvenes években Finnország gazdasági válságot élt át: elveszítették az orosz piacaikat. A finn kormány csak drasztikus megszorító intézkedésekkel tudta rendbe hozni a gazdaságot. Hasonlóan járt el Szlovákiában a Dzurinda-kormány. És most szárnyal a gazdaságuk.

– A mai nehéz helyzetben nem lehet döntő szempont a pillanatnyi népszerűség. A reform elkerülhetetlen, folytatni kell. De az ütemezése körültekintést igényel. Nemcsak az SZDSZ sorsa a tét, hanem az országé. Az nem megoldás, ha feltartott kézzel azt panaszoljuk: agresszívan támadnak, megbénítanak minket, ezért nem csináljuk tovább – fogalmaz végül Dornbach.

A két párt közti megegyezésre vár Lotz Károly közgazdász is. Sőt, a lehetőségét is látja ennek a Horn-kormány SZDSZ-es közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere, aki 1990-től tizenkét éven át volt a liberális frakció és az Európa Tanács tagja. Igaz, pártonkívüliként. Később a fejlett országokat tömörítő gazdasági szervezet, az OECD magyar nagykövete lett. Most – hasonlóan Dornbachhoz – ő is „civil”: a légi forgalommal foglalkozó Hungarocontrol elnöke.

Lotz kötelező olvasmányokat ajánl: Gyurcsány Ferenc Megegyezés és Kóka János Fogyókúrára ítélve című dolgozatát. Kóka elsősorban a finn és az ír példát másolná. Gyurcsány szerint „egy az egyben” nem lehet más gazdasági és társadalmi modelleket „kopizni”. Sajátot kell kialakítani – a sajátosan magyar viszonyok miatt.

– Még sincs nagy ellentét a miniszterelnök és az előző liberális pártelnök között. A kormányfő 1000-1200 milliárdos adócsökkentést javasol három-négy év, Kóka majdnem ugyanennyit három esztendő alatt. Jelentéktelen az eltérés. Az érdemi különbség ott van: Kóka János elengedhetetlennek tart 1000-1200 milliárdos kiadáscsökkentést is ezekben az években – magyarázza Lotz.

Szerinte a két párt közti közeledéshez Gyurcsánynak be kell látnia: csupán a gazdaság kifehérítésével nem valósítható meg az adócsökkentés terve. Az SZDSZ-nek pedig ki kellene mondania végre: mit és hogyan, minek vagy kinek a terhére mérsékelne az állami kiadásokból.

Valóban ilyen egyszerű lenne?

Lotz Károly támpontot ad a közös útkereséshez: az OECD országjelentését és tanulmányát a szükséges reformintézkedésekről. Ez utóbbi a magyar kormány kérésére készült a közelmúltban. Nemcsak kritizál, tanácsokat is ad. Lotz úgy véli, Gyurcsány cselekvési programja, a Megegyezés az OECD-irányokat követi.

De nem eléggé.

A nemzetközi szervezet nem pusztán az adók, a munkát terhelő járulékok mérséklését javasolja, hanem ezzel párhuzamosan a központi büdzséből – egyebek mellett – a szociális kiadások lefaragását is. Gyurcsány ez utóbbitól megkímélné a lakosságot. Viszont az OECD szerint bármely adócsökkentést „fenntartható kiadáscsökkentéssel” kell ellentételezni.

Hol lehet kurtítani a költségvetést?

Lotz azt mondja: hihetetlen teher a jövő generációja számára a magyarországi, alig 57 százalékos foglalkoztatottság. A munkaképes korú lakosságnak csaknem a fele nem dolgozik.

– Ez tarthatatlan. Az OECD szerint rendet kell tenni az adómentesség dzsungelében is. Mérsékelni lehetne az állami intézmények kiadásait, akár bizonyos beruházások időleges leállításával. A családi pótlékot nem alanyi jogon kellene adni, hanem a rászorultság elvét követve. Bár ez utóbbi nem hozna sok pénzt az állam „konyhájára”, a társadalmi igazságosságra jó hatással lenne.

Az OECD javaslatai között a rokkantsági segélyezés rendszerének gyökeres megváltoztatása is szerepel. Nézzük a számokat: a 795 ezer magyarországi rokkantból ma körülbelül 500 ezer még „aktív korú”. Tehát „elvileg” dolgozhatnának. De az „aktív lakosság” 12 százaléka véglegesen leépült. Másrészt kevesen tudják: a szociális rendszer „engedékenysége” miatt Magyarországon a férfiak átlagosan 56 évesen mennek nyugdíjba, a nők még korábban. S ebben az OECD- és az EU-országok között nálunk a legrosszabb a helyzet. Ezen feltétlenül változtatni kell, mert így egyre csökken azoknak a száma, akiknek el kell tartaniuk a nem aktív társadalmat. Az OECD azt tanácsolja: mielőbb fel kell emelni a nyugdíjkorhatárt 65 évre.

Lotz Károly úgy látja, valamennyi kiadáscsökkentés egyben a feketegazdaság jelentős kifehérítését is jelentheti. Például a rokkantnyugdíjasok, a korengedményesek és a segélyen élők nem kis része feketén vállal munkát.

Mindenesetre Gyurcsány Ferenc lapunk múlt heti számában azt nyilatkozta: lehet olyan gazdaságpolitikai javaslat, amelyet még meg is fontolna. És a kiadáscsökkentés csak a mértéken múlik.

Hozzátesszük: ettől függ az MSZP és az SZDSZ megegyezése is. No meg, persze, kölcsönös belátásuktól.