Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2015. március 22., 17:22
Ha valóra válik az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tanulmányában olvasható előrejelzés, 2025-re nem lesz annyi háziorvos az országban, hogy a lakosságot megfelelően ellássa: 4,65 millió embernek nem lesz megfelelő alapellátása.
2015. március 22., 16:30
Az MSZP azt szeretné, ha az Országgyűlés napirendjére venné és a képviselők megtárgyalnák, majd kihirdetnék a családon belüli erőszak áldozatait védő Isztambuli Egyezményt.
2015. március 22., 16:07
Több mint hatezer tonnányi füstölt áru fogy a húsvéti ünnepi időszakban, mintegy 7 milliárd forint értékben – mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára az MTI-nek. A feketegazdaság jelenléte ebben az áruszegmensben 20-30 százalékra tehető. Vásárláskor gondosan ellenőrizze mindenki a terméket.
2015. március 22., 16:05
Ismeretlenek megrongálták a gyöngyösi zsidó temetőt – közölte Weisz Péter, a gyöngyösi zsidó hitközség elnöke vasárnap az MTI-vel.
2015. március 22., 14:13
Ötvenkét éves korában elhunyt Reszeli Soós István, a Győri ETO FC labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője és szakmai igazgatója.
2015. március 22., 13:57
A banki elszámolás mintegy 180-200 ezer élő lakossági devizahiteles autófinanszírozási szerződést érint, amelyek összesen körülbelül 300 milliárd forintos tartozást jelentenek. A lezárt szerződéseket is figyelembe véve – durva becsléssel – 1000 milliárd forint körüli szerződésállományt érint az elszámolás – mondta Lévai Gábor, a Magyar Lízingszövetség főtitkára az MTI-nek.
2015. március 22., 11:47
Az egykor a hévízi tó állapotát is kedvezőtlenül befolyásoló, később megszűntetett bakonyi bauxitbányászat máig ható következményeiről tájékozódik vasárnap Áder János Veszprém és Zala megyében.
2015. március 22., 11:45
Újpesten és Bényén tartanak időközi önkormányzati választást ma. A főváros IV. kerületének egyik választókerületében képviselőt, míg a Pest megyei településen polgármestert választhatnak a helyiek.
2015. március 22., 10:53
A Frankfurter Allgemeine Zeitung honlapja átvette a Deutsche Welle csaknem háromperces riportfilmjét arról, hogy Magyarországon erősödik a tiltakozás, és a fiatalság egyre inkább megszervezi magát Orbán Viktor antidemokratikus politikájával szemben.
2015. március 22., 09:57
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Káposztásmegyeren. A papírforma szerint az MSZP jelöltje, Barrel Zoltán a nagy esélyes, még úgy is, hogy az Együtt külön indul.
2015. március 22., 09:00
Eddig nem cáfolt sajtóinformációk szerint a kormány arra készül, hogy végleges nukleárishulladék-tárolót létesítsen Pécs közelében, Bodán – mondta el Berkecz Balázs, az Együtt baranyai elnökségi tagja a 168 Óra Online-nak. Ebben a létesítményben tárolhatják a Paks2 atomerőműből származó kiégett fűtőelemeket. A tárolóhelynek több százezer évre kellene garantálnia azt, hogy a sugárzó anyag nem érintkezik a természettel.
2015. március 22., 08:32
Az üzletek vasárnapi zárva tartása a webshopokra tereli a húsvéti játékvásárlókat – derül ki a játékkereskedő és importőr Formatex Kft. MTI-hez eljuttatott felméréséből.
2015. március 22., 06:35
Mától várhatóan május közepéig dél-budai végállomásuktól az Oktogonig közlekednek a 4-es és 6-os villamosok, a Széll Kálmán tér és a Király utca között pótlóbuszok viszik az utasokat.