Bach

A Vámház körúti piacon a hagymaszagban, a paprikadíszletek előtt, a kolbászfüggönyön innen, a baromfipulton túl is szép volt a hegedűszó. Verinájsz, mondta az angol lány a párjának, és igaza volt. Csak a piaci árus nézte riadtan a zenére éhes forgatagot, ami szerinte elsodorta a vevőit: nem fértek a pultjához. Amikor elárvult, szív alakú sonkájára nézett, megszakadhatott benne valami, mert Bachot kárhoztatta, ami szerinte nem illik a piacra, „meg különben is”, dohogott, „Mi lesz így a világgal, talán egyszer a Zeneakadémián fognak kolbászt árulni?” De a piacozóknak tetszett a zene. Tapsoltak, mosolyogtak, fotóztak és megcsodálták a fekete zongorát, amit az előző fellépő hagyott itt. Ritka vendég az ilyen hangszer a csemegepultosok világában.

Dale Henderson csellista öt évvel ezelőtt egy amerikai vasúti peronon ünnepelte meg Johann Sebastian Bach születésnapját. Felállította iksz-lábú székét, és a kottaállványra a következő feliratot tűzte: „Ne adjon pénzt, hallgassa a zenét!” Sokan ott, akkor hallottak először komolyzenét. Az utcai muzsikálásból Bach az aluljáróban címmel mozgalom lett, és idén már 32 ország 129 városában emlékeztek meg a zenész 330. születésnapjáról.

Nem messze a piactól, a Kálvin téri aluljáróból is hiányzott eddig a gordonka. Pontosan ott, ahol azt Pétery Dóra felállította, reggel még négy, pokrócba csavart hajléktalan aludt a földön. A biztonsági őr talpukat rugdosva ébresztette őket, nincs mese, mosni kell az aluljárót. A zeneakadémista doktorandusz éjjel a MÜPA-ban zenélt – ahogy ő fogalmazott –, hogy tisztelegjen a tehetség, az ihletettség és a munka nagymestere előtt. Most az aluljáróban intett az embereknek, halk a hangszer, körbe kéne fogni, mint a tábortüzet. És a nép összébb húzódott Bachra, mosolyogtak, elcsendesedtek. Rövid időre összetartotta őket a zene, akár az öv a fogyó derekat.
P. A.